„A nők, a nők, az édesek, a drágák”^*

A világgyümölcs egyetemes húsa az ölük – és mégis mind egyéniség: a pulzáló, a lucskos, a parázs, a selymes, a bársonyos, a harapós, a tekergő, a rángatódzó meg a többi… A modern kor kevés jótéteménye közül egy, hogy száz éven át tépkedte a paráznaság bélyegét a testről – egymás gyönyörét tükrözve a föld minden szemével láthatjuk magunkat, míg egymásba tapadva hemperedünk túl a logikán, halandó voltunkban is istenként és halhatatlanul. Az istállószalmán; e tündér nép csiklandó ujja megkeményít abban is, hogy a végtelen végtelen, s hogy Don Giovanni, a bujaság őrjöngő démona, érzelmileg csökött kamasz… Az erotika óceán, a szerelem sziget az óceánban, s a szigetlakó kalyibája olyan, amilyen, de maga építette egy házhelynek és sírgödörnek egyaránt alkalmas földdarabra.