Urbánusok, népiesek; kinek a csontjai ezek?^*

A magyarsághoz tárgyilagos képzelőerő kell, s nem csak azért, mert errefelé az államnak fölkopik az álla… A Sorsistennő, akit ezen a földön nagy divat perbe hívni, szélesre nyitotta itt krónikás képekkel díszes legyezőjét, de mert nem drótozhatta össze a századok lemezeit úttal és vízvezetékkel, csak szálldos, ami szilárd lényegünk lehetne, a sokféleség, az ütőgardon brummogásától a német műszavait suvickoló filozófiáig… Pokolra juttat rögeszménk, hogy az életnek van megoldó képlete. A mocskos polgárháború mindent az őrületig egyszerűsít, Bartókból hátizsákos népzenészt csinál vagy töketlen modernet – a géniuszból a felét, hogy zsebbe férjen… Úgy képzeljük, hogy ég a ház, és a ropogó nádtető alatt egy katatón skizofrén ül és meredten bámul maga elé, mert nem tudja eldönteni, hogy két keze közül melyik az igazi…