ottó és az avantgard^*

mi vitt közéjük mi választott el tőlük semmi sem vitt mi vitt volna nem kellett vinni egyszercsak ott voltunk együtt a szakadtak az egy vérből valók a dzsungel üvöltő farkasai az új nemzedék az akkor új mi lesz a világból csak nézz rájuk és elképzelheted isten és biztos támpontok nélkül mit tagadjam egy kicsit büszke is voltam azért nem mindenkinek jut ki egy ilyen szar gyerekkor ilyen színpompás ostrom lángoló házakkal egy osztályon felüli világháború ez mégsem akármi csak leszúrom az ujjamat és fölfakad a szörnyűség az ihlet mint működő olajkút mi az hogy egy kút számtalan egy végtelen olajmező nincs nálam gazdagabb versmilliomos minden pofon egy remekmű ígérete és az intézetben sűrűn pofoztak éljen a fiatalság szarunk az öregekre persze ezt nem tudom még ilyen lendületesen kimondani bezavar a fura dobszóló ratatatam ratatarararatam úgy vacog a fogam mintha egy márványszobor verné a faszát meg fogok őrülni ez üvölt bennem az idegosztályon meg az hogy sok ez egy embernek sok sok sok sok sok babonából nem gondolom hozzá a második k-t rettegek az elektrosokktól félek hogy letörli az emlékeimet és akkor mi marad a lidércnyomásból a versből belőlem tizennegyedik ottó pizsamás napkirály az álom én vagyok ez a lidérces álom amit ébren álmodok ez szedhetek-e éjszaka a háztetőn sétálva szonetteket a szédülés ellen rábízhatom-e minden titkomat az ezüstös halántékú magyar jambusra mint nemes nagyék röhögnöm kell még az ötleten is az én problémám tisztelt hallgatóság egy egzisztenciális indíttatású stílusprobléma a kurva anyját hogy a helyzethez illő szavakat használjak mint afféle költő aki most jött meg a háborúból ahol mindenét elveszítette mert még nem keményedett meg a héja szétfolyt mint egy tojás a kurva anyja kurva anyját és annak is a kurva anyját hiába fokozom nem jutok semmire üresen kong a szövegem akár egy üres befőttes üveg üres a teleírt papír kezdjük elölről mindennek oka a háború hát elő a koffert és futás a pincébe sötét por sikoltozás hallom hogy miket beszélnek édes gizuskám kegyelmezz miatyánk rohadt zsidók felkérjük kedves utasainkat a szerelvény elhagyására helyben vagyunk a bajok gyökerénél a bajok fekete gyökere egy pesti légópince ottó a méhecske emlékei mézét gyűjti züm-züm és egyszercsak mit hall nagy bumm fölrobbantották a lánchidat ki győzhetné meg arról hogy nem a teremtés tanúja volt látta és hallotta hogy kezdődött másnak másképp de neki így hülye lenne ha hinné hogy az üdvösség titka nem más mint másodosztályú francia költők fülzsírjával kenni a világ tengelyét uraim uraim hogy képzelik ezt drága uraim különben egész jóban voltunk az avantgard meg én bár erdély mikivel egyszer majdnem összeverekedtünk amikor blake-et fordítottam az apostolokban és kiröhögött aztán kiderült hogy csak ilyen a nézése és barátok lettünk ha nem is közeliek és amikor rákosan imbolygott az utcán kollapszus orv orvul facsargatta valami a nyelőcsövem tájékát ciki lenne ebben a versben azt mondani a szívemet és lassan a többiek is mind elmentek vagy meghaltak vagy megőrültek vagy legenda lett belőlük vagy itt maradtak és egyszerűen csak megöregedtek mint dezső is a legnagyobb tehetség valamennyiünk közt az egyetlen közülünk akit nem tudtam röptében leutánozni illetve tudtam csakhogy ő is folyton változott mindig meg tudott lepni a fonák labdáival én egy más pályán versenyzek mondta amikor egyetlen egyszer meglátogatott a lakásomon akkor meg minek szívóskodjam gondoltam az övé a bajnokság isten után az első helyezett első a mackók és a verebek között én kiütést kaptam volna ettől hogy egy életen át a verebek magánéletéről írjak mégha szent ferenci megfontolásból is ahogy piálni se tudtam a társadalom nevében mint petri a másik kiugró tehetség ahogy találóan mondják róla kiugrott a marxizmusból és lement undergroundba én csak groundba mentem le a gyerekkori zuhanás után kellett a szilárd talaj a talpam alá unalmas közember vagyok sajnos a legtöbb amit elmondhatok magamról hogy nem nyomorítottam meg senkit azért mert engem megnyomorítottak úgy álltam bosszút az őrületért hogy megpróbáltam normális lenni költő létemre rendes lakó és orbán apuka bár a szülői értekezletekre soha sem engedett el a család mit tudni hátha mégis elkezdek ordítani vagy ráborítom a tanárnénire az asztalt szabad polgár a pártállam korából rossz vicc és mégis valamennyire mégiscsak szabad ha udvari bolondként is ébren tart valamit botrány a köbön az államrend belesápad de ameddig teheti igyekszik úgy viselkedni mintha nem értené ma nagy divat fanyalogni a részeredményeken pfúj kompromisszum pfúj utálatos pfúj pedig mi más egy vers mint a szabadság kisvállalkozása a tenyerem csupa égési seb a parázstól amit első felnőtt mondatom óta a markomban rejtegetek miközben ránk alkonyul és mind lefelé indulunk egy foghíjas sötét lépcsőn irányzatokra való tekintet nélkül a derekuktól fölfelé a saját kamaszkorukba pólyált stílusmúmiák meg a fafejű konzervatív aki szerintük én vagyok és fejünk fölött végleg elrepül a nikkel szamovár s többé nem is repül ott más csak a fémkuvik műholdak meg az űrbe szétszórt mindenféle egyéb kosz és szemét és 75 évenként a halley-üstökös