Füstkígyó fekete gyűrűi^*

kocogtasd meg a kígyótojást

halk surrogást hallasz belülről

mintha szövet súrlódna szöveten vagy szárnyak suhognának

vagy egy álomi kávéház törzsközönsége morajlana

csörömpölő csészék kanalak

valaki vicceket mesél

függöny mögül tompán hangzik ahogy

a társaság térdét csapkodva fölnevet

aztán az idő feltöri a héjat

előkúszik a csillogó fölismerés

sziszegve megszimatolja az idegen klánszagát

ez az na végre Ő AZ

minden baj forrása a haladás gátja a főellenség

a lélek- és kútmérgező aki

időtől s helytől függően lehet

fehér fekete barna sárga indián akármiféle

akár zsidó is

mindenki aki épp ott és akkor zsidó

hiú ábránd Titust perbe idézni

s egy folytatásos történelmi film keretében

hosszan mutatva az égő templomot

a balvégzetre fogni mindent

a tükörből mindig mi nézünk vissza magunkra

Auschwitzba vasútvonalak vezettek

az állomásokon váltók váltókezelők utasok

az ablakban virág

minden pompásan működik a szervezettség e magas fokán

az intézményrendszer a munkakultúra a gyáripar

s a fejlett technika színvonalán szilárdan áll

a szögesdrót a hullaégető kemence és a kémény

jeléül annak hogy e felhős kolumbáriumban

a hatmillió gyerek nő és férfi örvénylő hiányát

a modern civilizáció hamvaiként fújja szét a szél

a természeti népek egészséges veszélyérzetével írva versemet

lassan kiismerem a szóbokor mérges bogyóit

kiköpöm őket élni akarok

a mindent betöltő kozmikus sziszegésben

a műholdakról ömlő papagájricsajtól szédelegve

nyelvem hegyén egy csöppnyi nyál buborékgyöngye csillog

a tagolt emberi beszéd

Füstkígyó fekete gyűrűi*