| Ricsajos olasz, széles ecsettel festő, |
| roppant mozikat betöltő, női idomok ihletett költője, te! |
| Vadászhat a finggal töltött léggömbre, a halhatatlanságra |
| e korszak sok köszörült elméjű lándzsahegy-zsenije: |
| telibe találják céljukat, és csak még büdösebb lesz, |
| pedig már jó büdös volt a világ nyomorúsága eddig is. |
| Látszólag nem törődsz a sürgető ügyekkel, |
| a társadalommal, a gazdasággal, a politikával; |
| ott repülsz a spagetti agyvelők spagetti westernje fölött, |
| villás farkú, fekete kabátban, |
| mint egy vidéki plébános vagy egy lassú, álmatag madár; |
| tudsz valamit az emberről, amit Leonardo és Csehov tudott – |
| hogy a mindent betöltő mosoly és a kétségbeejtő szörnyűség |
| valahol a hátad és a szempillák árnyalta kamera mögött összeér. |
| Bölcs vagy és alapjában véve reménytelen, |
| de profizmusod tökéletes sötétjében (– Világosítók! Ne aludjatok!)
|
| mindig fölcsillan a halvány reménysugár, |
| hogy talán mégis Isten fesztiváldíjas filmje ez; |
| ki tudja, miről szól, és mit tudni, kinek, |
| de pörög, és villogtatja föl-letűnő, színes, cirkuszi csillagait. |
|