| amikor meglátta rajtunk a Vörös Október vagy a Május 1 divatház |
| a forgatás napján, a budai kioszkban. |
| A gyártásvezetője, régi filmes, |
| szigorú meghagyással küldte ki a diszpót, |
| hogy „délutáni ruhában” kell megjelennünk. |
| Halvány gőzünk sem volt, hogy az milyen; |
| többnyire pulóvert hordtunk, és volt egy ünneplő ruhánk. |
| – A Győrfi úr – vigyorgott kínjában Miklós –, egy magyar úr… |
|
| Szellem lakik a földből kifordított cseréptöredékben – |
| egy hosszú, belső jelenetben Latinovitson |
| végig rajta van az orkánkabát, |
| ez a zizegő, selyemként fénylő, extra méretű óvszer: |
| ragyog a csóró ország szívdöglesztő eleganciája… |
|
| Huszonhat évvel később… Ülök a tévé előtt: |
| a kamera lassan kocsizik befelé, |
| átúszik Csoórin, néhány színészen, segédszínészen, |
| majd Sík Csabán, Hernádin, lassan közelít felém |
| s félfordulattal megáll a nyakszirtemen. |
| Hallom a hangom – egy ismeretlen |
| szobrász szobrairól beszélek |
| (nomen est omen, Nyeizvesztnij nevét ki kellett vágni a filmből) –: |
| egy idegen hangja – vékony és fiatal. |
| Csak az a körkörös, kanyargó, burjánzó, tétova, hosszú mondat, |
| mely később, más helyütt, más társaságban |
| annyiszor kihozta sodrából a különben nyájas Örkényt |
| („Tizenkilencedik századi nagyregény, nem bírom kivárni a végét!”), |
| az tart még ma is makacsul indázva a célja felé. |
|
| A cél – Aczél! Akár a posztmodernek is |
| kitalálhatták volna ezt a léha viccet, |
| amit az élet talált ki a buzgó oldásban, kötésben |
| a véres robbanás s a még véresebb megtorlás után. |
| Statiszták voltunk és nem csak a filmben, |
| de Kafka regényeit tovább író mindennapjainkban is. |
| Egy csomó nyamvadt, piperkőc értelmiségi, |
| aki a züllött körülmények között sem akar elzülleni – |
| az utókor majd elhúzza a száját, |
| látva a roppant erőfeszítést és a siralmas végeredményt. |
| A nemzedékek gúla-számát bemutatva |
| az újonnan jövő nem ráz kezet azzal, akinek a vállára áll; |
| fölfele néz, hogy a nyaka is belefájdul, |
| le csak később, félig már maga is földbe taposva, |
| s csak akkor látja meg a fölfordított koponyát formázó fémedényt: |
| benne az elődök szegényes hagyatéka, |
| a világszellemet belobbantó, csempészett tűzkő – egy marék parázs. |
|
|