| Megsértettem a posztmodernt – kilő rám egy mérgezett tökmagot. |
| Fejemre olvassa irtóztató vudu-rontását: – Túl direkt! –
|
| és lesi, hogy töredeznek-e már a csontjaim, |
| s a szoros szövegolvasattól elkékülök-e? |
| A korlátoltsággal épp az a baj, hogy annyi esze van, amennyi van; |
| gondol egy nagyot – aztán belelép… |
| Hogy én Tandorit s Petrit irigyelném? |
| S Dantét nem? S Homéroszt, Lorcát sem? Ó Füstölgő Nagy Ész! |
| Csak hogy tudd: minden költő egy tatár kánban lakó hisztérika; |
| lessük, leprázzuk, leelőzzük egymást, s közben testvérek vagyunk, |
| mert eszme ide, stílus oda, együtt kerülünk a nagy szitára, |
| s ki tudja, melyikünkből mi marad – néhány tucat verssor? vagy az sem? |
| A sírkukac persze tudja; ő mindent tud, azt is, hogy ő az isten, |
| mert egyedül van a világdobozban, hol a buborékos szart emészti. |
|