| A véresszájú, lázas tekintetű, jakobinus kurva, |
|
aki tegnap még kéjes mosollyal zúdította le a guillotine-t, |
| ma butikot nyit, pulóvert terít a pultra, |
|
és malőrré kicsinyíti a kínt, |
|
| hogy megint oda egy évszázad reménye. |
|
Száz év vagy százmillió, mit számít neki? |
| A valóságból az érdekli, hogy elég kemény-e, |
|
ha nagysága előtt a lábát szétveti. |
|
| Bizonytalan korokban irizál így a verssor, |
|
s még jó, ha csak kettős értelme van. |
| Valaha biztos volt, hogy a jégvilág zöld habot vetve elforr, |
|
ma csak gomolyognak az évszakok formátlan, arctalan. |
|
| A történelem körbe jár. Az őskeresztény |
|
pártsejtekben modern mozgalmárt gyúr magából a római polgár, |
| bár föld alá még katakombákba vonul. S bírhat-e újkori eszmény |
|
rettentőbb rendőrhatósággal az Inkvizíciónál? |
|
| Szebb jövőnk persze fényesen forog csillaga tengelyén, |
|
mindig lesz száj és szándék, hogy a refrént újra mondja – |
| ha nem az ész, az ösztönök, ha nem te, én |
|
vagy a rögeszmék más bolondja. |
|
| Szabadság nemtője, szegény, öreg, szakadt csaj, |
|
körülötted a csontok sivataga hallgat. |
| Feküdj le fehér lepedődre, s maszturbálás közben majd vigasztal, |
|
hogy behunyod a szemed, s… óohh… megint… fia… tal… vagy… |
|
|