1. Gyászdobok és süvöltés
Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban politikától |
|
becsavarodott jóhiszemű együgyű értelmiségieket, |
átgyalogoltak önnön fiatal arcukon és telerondították éveken át ápolt |
|
művük kertjét miközben észrevétlenül rászoktak a hatalom |
és a kerek és ép egész nevében a rögeszmés részt festették föl a |
és teljes fegyverdíszben ingatag egyensúlyérzékkel távlatot és |
|
mértéket vesztve bolyongtak a sűrű bizánci sötétben, |
Isten választott küldöttei naiv balekok kortársaim és barátaim |
|
szellemem titkos rokonai, |
akik egy reggel telefoncsörgésre ébredtek és hallották hogy a vonal |
|
túlsó végén ő hallgat és egyszerre megérezték magukban az |
|
elhivatottságot hogy ördögűzésre születtek az Ő akaratából és |
|
attól fogva csillogva szabdalták a levegőt mint Mohamed kardja, |
akik egy hol volt hol nem volt sose volt letűnt világban a lázadás |
|
izmos szépsége voltak a hatvanas évek megnyomorított és |
|
lehallgatott és följelentett reménységei, |
és igen Dávid a parittyával is meg a mesebeli legkisebb fiú, |
és most a szemük alatt fekete folttal és arcukon ragacsos húsgömbök |
|
gyurmájával zavarodottan néznek szét maguk körül, |
nem értik hogy történt ami történt mitől jelent mást ugyanaz a szó és |
|
mitől kezdtek el inogni eszményeik, |
míg fejünk fölött süvöltve köröz a zsákmányát leső madár az idő, |
és látni a gerincoszloptól elvált koponyát a földgolyót egy nagy |
|
halom szemét között heverni a homloka közepén roppant fekete |
és sejtjük már hogy mibe zuhan bele meteorpályáján villámló életünk |
|
versek s vereségek lángcsóváját húzva maga után, |
s hogy hol tömörül minden mozgás egy mozdíthatatlan ponttá és hol |
|
fullad meg szemgolyónkban az addig a végtelen határai közt |
|
szarban lobogó lélek az ember, oké, |
de most kezdjen hazudozni a versben, ötvenöt évesen? |
Ezt nem gondolhatod komolyan te sem. |
|
|