| Fényivó lélek és ragadozó állat. |
| Volt-e naivabb költő nála? |
| Tovább melegít-e a nő hősége, |
| ha meg van adva a mellbősége? |
|
| A nagy megbotránkoztató, a nyílt, |
| akinek annyi szeméremajak kinyílt – |
| versbe bújó, sebzett kamasz, |
| ötvenöt évesen is csak az. |
|
| Mit számít szégyen és gyalázat, |
| ha jól megköt a magyarázat? |
| Lebetonozza minden versét, |
| hogy szét ne fújja a végtelenség. |
|
| Mert ebben hisz a mindenben hitetlen, |
| a versben, a versben, a műremekben. |
| Született balek, a múlt század fia, |
|
| mely disznóól-ölekben kutatja az égit, |
| s utálva a nyamvadt értelmiségit |
| egy áttekinthető, szilárd világot áhít, |
| ezért hallgatja Wagner trombitáit, |
|
| de mást, mint mindenütt, a színpadon se lát, |
| ábránd porig nem romlani, |
| füstölgik Babilon s Berlin romjai. |
|
| Ajtó, ablak tárva-nyitva, |
| élőnek, holtnak semmi titka, |
| csupaszok mind a tények, a lények, |
| mégis rejtve marad a lényeg, |
|
| hogy mi ez az izzó ösztöke itt benn, |
| s ki néz a szemünkkel, mi vagy az Isten? |
| Akárki – a szőrhernyó a halálba ráng, |
| és föllobban belőle a lepke, a láng. |
|
|