Apokrif Baudelaire-szonett: A hiéna*

Nincsenek pontos szavaink a szerelemre,
csak híg költészet, rossz metaforák:
„az arca rózsás, mintha festve lenne,
a szeme, mint az ibolyavirág”
meg más hasonló, emlékkönyvbe illő hülyeségek,
míg fehéren izzunk és füstölünk, mint a csipkebokor,
melyet belülről Isten jelenléte éget,
s körben tevék, tankok, katonák, és mindenen vastagon ül a por.
Botrány nappal néven nevezni azt (a szakszóként csak a kurva
szájába illő megnevezésről a szótár zárójelben közli: durva),
ami éjszaka természetes kelléke az Énekek Énekének,
a két testrészt, mely egymást megérezve nedvedzik s föláll –
nincs szavunk arra, ami közönséges, mint az élet.
A Foltos Hiénára bezzeg van pontos szavunk: halál.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]