| 89 lánghajú lelkesedése kilobbant, |
| a világ sokszínű ismét, mint a zúzott seb környéke, |
| lényegileg nem változott, de ezer színt játszva rothad, |
| az égbolton vastagszik az őszi szürkehályog, |
| a földön taknyos szortyogás. |
|
| Az angyal az ősmagyar jogászbutaság képét felöltve szónokol: |
| „Elfogulatlan pártatlanság fényes pallosa sújtson az árulóra, |
| s bízhattok bennem, hazámfiai, én majd megmondom, ki az áruló!” |
| Első indulatunkban még káromkodnánk egy sort, aztán csak rálegyintünk. |
| Terjed a rosszkedv és a gyomorpanaszok. |
| Még a falból is szivárog a csöndes undor… |
| S a gondos háziasszony, mint válságos időkben szokta, bespájzol, |
| nagy történelemtudós ő, tudja, mi mennyit ér, |
| őt nem lehet becsapni szónoki fordulatokkal, |
| állt sorban ő már háborúban, forradalomban, békeidőben, |
| kenyérért, kenyérjegyért, és most a lába, ajaj, |
| sajogva jelzi az újabb időváltozást… |
|
| Eközben házról házra jár a korszakváltás két elszánt apostola. |
| Az egyik azt üvölti: „Dicsőség a jelennek!”, |
| a másik azt: „Nyomorultak, |
| elfuseráltátok!” Majd benzinnel leöntik |
| és meggyújtják egymást. Hideg fejű üzletemberek |
|
| a hallgatás és fogcsikorgatás ideje, |
| a magad a magad bírája ideje, |
| a jövőnek őrzött rögeszmék ideje – |
| az éjszakán a képzeletünket tartva fejünk fölé |
| úsznánk át a holnapi ébredésbe. |
|
| Látni való, nem történt semmi, csak megint elmúlt a nap. |
| Csak ismét kiderült, kik vagyunk. |
| Az angyal a fejére húzza a dunyhát. |
|
|