| A város pesti felének hajdani kávéházaiban, |
| nepperek és link tarhások közt föllobogó, nagy lélek; |
| iskola mellé járó mozilidércből lett költő és hadvezér, |
| aki a kuncsaftot nem vágja át soha, semmi pénzért, |
| gyűrhetetlen, tiszta gyapjú, angol ruhaszövet; |
| bútorok sötét lelkének ismerője, |
| aki látta Claudiust és Gertrudist, a két buja plüssfotelt, |
| ahogy egy Hamlet nevű, agg kerevetnek karfáit letörték |
| (intarziás karfákat! e gaz merényt!) – |
| tankként robogó sparheltek, rossz kályhacsövek, |
| feneke-nincs vödrök s törött mosdókagylók közül |
| egy tűzoltóautó létrájának kosarában siklasz a felsőbb régiókba, |
| hogy ott kikászálódva hús-vér formaruhádból |
| a Felhő eszpresszó teraszán, |
| hol a szárnyas pincérlányok meg-megállnak előtted: |
| „Izlik az üdvösség, Ivánka?”, |
| „Kér egy mennyei kávét?”, |
| s te csak rábólintasz, hogy igen, nagyon kedves, |
| vagy a fejedet rázod, hogy köszönöd, de most nem, |
| és még szomorúbban mosolyogsz, mint eddig, |
| mert most már tudod a földi keresztrejtvény |
| sírkövünk lapjára írott megfejtését, |
| hogy mindig a túlsó oldal a menny, |
| lentről e fénypanorámás körkilátó sugaras békéje, |
| idefentről meg az a mocskos korszak, a füstös egérlyuk, a Darling, |
| a rettegéstől lázrózsás arccal vacogó fiatalság. |
|