|
Az Irodalmi Múzeumban
K. L.: Kezdjük vagy várjuk meg a kávét?
Én: Kezdjük, majd legföljebb leállunk.
|
| A sok fontos közül a két legfontosabb az életemben – |
|
| Nőügynek indult, ráadásul tisztességtelennek… |
| Volt egy jó monológom, elmondtam, bejött – |
| a háborús árvát domborító, férfias hősszerelmes |
| rendszerint megtalálta az utat |
| az együttérző nők orgazmusához. |
|
| Huszonöt év múlva Kaliforniában ordítoztam: |
| „Ez itt nem az úttörő mozgalom, hogy ahol tudsz, segíts! |
| Itt, ha hülye vagy, leböknek az utcán!” |
| Abbahagytam, láttam, hogy nem hiszi. |
| „Már megint anyuzik”, mondták rá a lányai is. |
|
| Fordított Faust, melyben a szűz csábítja el a hírhedett kalandort – |
| előbb csak combjával öleli körül, majd az életével… |
| Nem mondhatnám, hogy hamar észbe kaptam; |
| évekig adtam elő a róla szóló, szürrealista bohózatot, |
| hogy folyton ébren alszik, hogy kiégeti az abroszt, |
| hogy elfelejti befejezni a mondatait, |
| hogy a lépcsőfok mellé lép, hogy örökös veszélyben |
| él az ártalmatlan tárgyak között… |
| Azt hittem, én vagyok az oszlop, ő a füst. |
| A nevetséges jóhiszeműségét persze észrevettem, |
| de azt hittem, hogy ez csak alkati adottság, |
| mint gyümölcsnek az íze. Mint a részvét, |
| amit tévedhetetlenül megérez minden nyomorult. |
| „Julika, képzeld, az történt…”, |
| újságolja egy női hang Amerikában, |
| de elakad és, brühühü, belezokog a drótba – |
| a Föld túloldaláról, Budapestről. |
|
| Süllyedőfélben mind pontosabban látom magunkat. |
| A híres oszlopot füstként inogni – |
| a szívtipró lovagot vásárló kosárral… |
| S a téveteg lényben a vasakaratot, |
| hogy utódoknak minden körülmények között lenni kell – |
| a ráncok tüllfátyla mögött az ötéves gyereklányt, |
| aki a hátára kötve cipelte kétéves hugát, |
| menekülőben Aradról Déva felé, |
| mikor a vadászgépek legéppuskázták a konflislovakat… |
|
| Király és királynő, páros szobor, mint Henry Moore-é, |
| csak rozsdásabb, szögletesebb, szegényesebb: |
| szemük helyén az ég, lábuk helyén a sár, |
| s jó is, hogy nincs nyelvük, mert az csak őrültségeket beszélne, |
| mint tavasszal a fűben a parázna szeretők. |
|
|