| Jó reggelt, mindenség szelleme, szívverésnyi élet, |
| ki flótádon egy madár-Mozart műveit adod elő – |
| környezetvédő ugrálásodban magamra ismerek, |
| a nehézkes, öregedő, csapzott palimadárra, |
| ki életkorát meghazudtoló naivitással |
| fújja, amit te, a ránk köszöntő tavasz dallamát… |
| Betegségem minden perce hozzád visz közelebb, |
| a paradoxonhoz, hogy együgyűséged mély bölcsesség – |
| kezdő költőként nem adtam alább a végtelennél; |
| mit tudtam, mennyit ér rosszullét nélkül egy nap is? |
| Ma napról napra élve fordítom szavakra füttyöd dallam-ívét, |
| hogy Dicsőség! Dicsőség! – mindegy, hogy kinek… |
| Ha itt az este jön, a Föld túloldalán a reggel, |
| s a fénybokor ágán a vakító közhely, a kelő nap tollászkodik. |
|