| Bízzam a történelemben, a fogatlan banyában? |
| Az utókor hülye és hazudik; |
| ott ültem haldokló barátom ágya mellett |
| és biztatóan mosolyogtam rá, hogy semmi baj… |
| A jelen legalább biztos. Biztos, hogy tömény tudathasadás – |
| gyereknek öregember voltam, most meg visszasírom |
| erkölcsi mértéknek az őrjöngő kamaszt… |
| Előbb-utóbb fölfogjuk, hogy szeszélyes élettársunk, a tehetség |
| a bika és a torreádor közt vásárolt műhelyéhez házhelyet, |
| és hogy a türelem a valóságban nem rózsát terem, |
| de a kórházi ágy rostélyára egy halom parazsat… |
| Nem bízhatom másban, csak léha rögtönzéseimben, |
| miközben nyakig olajosan bütykölöm egy verssel a világot, |
| valaha Isten modelljét, ma csak egy hörgő, zörgő roncs kocsit. |
|