| Mit bánom én, hogy mitől döglik a légy, |
| az egymás vállán magasba hágó mozgalmakat, |
| s hogy mi köré tömörül falanxba a csőlátó kritika… |
| Megtanultam a szakmámat, hogy becsülettel mondhassam: köpök rá! |
| Annyi, amennyi kell belőle, itt van az ujjaimban; |
| megyek, amerre – divatja múlt szóval – a lélek vezet… |
| Ő ha nem is romlatlan, legalább siratja, hogy nem az, |
| és nyíltan néz szembe velem, mint a vámos Rousseau Rettentő Tigrise, |
| mely szemmel láthatóan számít arra, hogy rögtön szívbajt kapok tőle – |
| ha nem a rémülettől, hát a röhögéstől… |
| Szerencsés esetben a sugallat varrótű, a verssor cérna, |
| s a költő foltozó szabó, aki összeölti a foszló végtelent, |
| hogy gőzzel és porral teli műhelyében fölsegítse |
| egy addig nem észlelt jelenségre a ráillő nevét. |
|