| Vasárnap délután a nevembe botlok a rádió műsorújságjában, |
| a Chaucerből készült citrompótló két másik fordítója közt. |
| Kormos István és Szenczi Miklós – hol van a nevükből, |
| hogy egyikük varázsló volt s vérkönnyet sírva is röhincsélt, |
| másikuk professzor, és tisztesség ne essék szólván, motyogott? |
| Egyek abban, hogy kihaltak a művükből, hogy nevük kopjafa… |
| Még valamennyi idő, és én is csak Orbán Ottó leszek; |
| s kihalnak az édes nők is mind, akikbe élő parázsként beléhatoltam, |
| akik kifordult szemmel azt nyögték a fülembe, Te Isten!,
|
| vagy hűvösen azt nyilatkozták, Volt már jobb is…
|
| Mind, ami igazán él bennünk, a halhatatlan adósság törlesztésére megy, |
| csak a szélhámos mester marad írmagnak, versekre cserélve az életét, |
| és lódít, hű, nagyokat, hogy így a pestis, úgy a világháború, |
| míg a gomolygó csillagporban poroszkál gebéjén Canterburybe. |
|