| Későn jött, korán ment a bűzös gépszamár, |
| az édes élet mérget fingó státuszállata… |
| A szalonnázó balsors vág egy szeletet belőlem: többé nem vezethetek! |
| Nem egy krajcáros mítosz izgatott, a Társadalom Négy Keréken, |
| s nem a géppel meghosszabbított félmajom fölénye – |
| szerettem vezetni, mint barkácsolni is, |
| a szerszám fogását, az anyag testszerű érzékiségét: |
| a fát, vasat, követ, hogy engedett; az utat, hogy fogyott… |
| Magyarnak persze magyar voltam ebben is, |
| nekem fontos volt, hogy könnyen csináljam, amit nehezen tanultam. |
|
Úgy vezet, röhögtek mögöttem, ahogy verset ír.
|
| Vasárnap délután; a New Jersey-i Autókondér rotyogó olajában |
| tűzről pattant buborékként tartok kifele a világból – |
| közelebbről (még úgy hiszem) a George Washington híd felé. |
|