Házat, hazát…*

Házat, hazát, Horatiust, Illyést; na igen, az egészet…
De főképp ezt a selyembársony pórusokkal barlangos vizet:
egy kamasz képzelhetné ilyennek a Föld ölét,
hogy mi lehet a fűzöld háromszög alatt –
a pokol kénkő kútja, ez az opálderengésű tó,
partján a német turistákkal, pecsenyesütővel,
hogy vizében évente megmerülve mérjem,
mennyit szorít ki belőle az életem.
Nyár van: a falusi bunkóból lett daliás dugattyú, a hímtag
büszkén jár föl-alá a lágy közegben, semmi baj;
neki sajátmaga az út, az igazság, az élet –
a célvak fölfedezőt nem tántorítja vissza a gombafelhő,
világnagy villanással merül az anyag ölébe;
aztán sötét és semmi, semmi és sötét…
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]