Házat, hazát…*
Házat, hazát, Horatiust, Illyést; na igen, az egészet…
|
De főképp ezt a selyembársony pórusokkal barlangos vizet: |
egy kamasz képzelhetné ilyennek a Föld ölét, |
hogy mi lehet a fűzöld háromszög alatt – |
a pokol kénkő kútja, ez az opálderengésű tó, |
partján a német turistákkal, pecsenyesütővel, |
hogy vizében évente megmerülve mérjem, |
mennyit szorít ki belőle az életem. |
Nyár van: a falusi bunkóból lett daliás dugattyú, a hímtag |
büszkén jár föl-alá a lágy közegben, semmi baj; |
neki sajátmaga az út, az igazság, az élet – |
a célvak fölfedezőt nem tántorítja vissza a gombafelhő, |
világnagy villanással merül az anyag ölébe; |
aztán sötét és semmi, semmi és sötét… |
|
|