|
Nádas Péternek
| Nem költő, aki nem kérdezi: „Van-e Isten?” |
| S vonaglanak a léha válaszok, a van, a nincs… – |
| Elképzelem az első lángészt… Félig még majom, |
| a tűzfényben csillognak roppant rágóizmai, |
| s kiugró szemöldök-eresze alól bámul a csillagszitát rázó sötétbe… |
| Nem tudhatta, hogy az, amit föltalál, kombinált fogó, |
| egy sokféleképp használható szerszám a mindenség-szereléshez, |
| ha kell, mítosz, ha kell, matematika… |
| Az ihletére hallgatott és azt makogta: „Ő… izé… ez az!” |
| Mi más a végtelen hibája, ha nem az, hogy nem fér a fejünkbe? |
| Embernek istene is emberi, csak fölnagyítva; |
| minden a kotnyeles ezermesterre vall: |
| a földi eresztékek a mennyei ácsolatban, |
| s főképp a halhatatlanság, a fordított halál. |
|