| Ma este megint beteg vagyok. |
| Csont úr, a végrehajtó begomolyog a szobába – |
| zárt ajtó, fal meg se kottyan neki –, |
| föl-alá járkál, beül a székembe, fölpróbálja a szemüvegeimet, |
| tárgyilagosan fölméri a félholt fetrengő anyagi helyzetét: |
| „A szorgos évek eredménye… szép kis kupleráj… |
| könyvek a plafonig, a padlón szétszórt kéziratpapír…” |
| Ügyet se vetek rá, görcsösen lehunyt szemmel |
| az élet képeit memorizálom, az öt világóceánt |
| és egy női arcot, ahogy őrült madárként röpül |
| az élvezéstől vak, sugárzó semmiben. |
| A forró képtől elpárállik a jeges lehelet; |
| Csont úr a homlokát törli, ő se bírja a frontátvonulást: |
| „Megyek is. Épp csak benéztem. Majd még jövök.” |
|