A magyar párduc pettyeit Algériából importáljuk sóderért, melyet hazánkban képzett szóvivők nyomnak főállásban és forint ellenében, miért is ez költségvonzatát tekintve úgyszólván ingyenbe van. Az üzleten tehát nyerünk, és ezt még fokozhatjuk is, ha mindenünket albán piaszterre, dalmát dínárra és líbiai fontra váltva szilárdan bízunk a kamatos kamatban. Jőni fog, mert jőni kell! Persze azért nem árt, ha közben japán hitelből megvesszük a tűzföldi négyszögletes kerék licencét is és eladjuk Belgiumnak. Baudelaire szerint a belga minden pénzt megad egy olyan autóért, mely kézifék híján sem tud a lejtőn elgurulni. Ha nem, hát pech; több is veszett Mohácsnál. Egy a lényeg, bent vagyunk a világpiacon! Rezet veszünk olcsón, eladjuk drágán, és máris egy valódi Svájc áll ott, ahol tegnap még bicskáztak a községi kocsma előtt. – Ide nézz, kiscicám – mondom a Szőrösmellű Jolinak –, mim van nekem! – Neked, te meztelen seggű kurvapecér? – kérdezi vissza a rezes hangján, mielőtt meglátná a markomban a kemény, konvertibilis forintot. Hanem, ha meglátja, hűűű! Szép, szőke hercegének és szobára hív; minden felejtve, megbocsátva, ezer év minden csalása, hitszegése, vérfürdője,
elfuserált forradalma… – Ó, minden napom, éjszakám legmélyebb, legtitkosabb vágya – suttogja – egy örökifjú, kőkemény forint! És közben selymes surrogással folyik az izgató kibontakozás. |