Balassa Péter jókor reggel ébredt és azonnyomban nekilátott Esterházyt idézni. Hanem az ördög, aki köztudottan sohasem alszik, még korábban kelt, merthogy le sem feküdt, és Esterházy helyett Kántor Pétert csúsztatta Balassa nyelve hegyére. „Péter, Péter, itt mindenki Péter”, dünnyögte a Gonosz, „észre sem veszi.” Dehogynem veszi! „Úristen, mit tettem!”, jajdult föl fogmosás közben Balassa, és térdére rogyván esdekelt: Bocsásd meg úristen ifjúságomnak vétkét, sok hitetlenségét, undok fertelmességét (Balassi Péter: Összes versei és levelei, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1955; sajtó alá rendezte Eckhardt Péter). „Értem én a te helyzetedet, fiam”, hajolt elő fellegei közül az Úr, „úgy méltányos, hogy te is lásd át az enyémet. Talán járassam üresen a malmomat? Őröljek deficitet hús és csont helyett? Mars a pincébe, ahol két kanördög fog olajba főzni téged két évszázadig, míg el nem készül monográfiád a repceolaj és a napraforgóolaj közti lényegi különbségről! Aztán majd meglátom. Persze ott vannak még az opponensek is…” A Gonosz mindezenközben a kéménylyukban vihorászott. „Így mennek, hihi-haha-huhu, a dolgok ott, ahol semmi sem tudott megszilárdulni, csak a
rögeszmék. Egy rossz idézet rosszkor, rossz helyen, és nyakukon a török, a tatár, a világháború és a recesszió, s ki tudja hányadszor, megint csak összedől a sárból és reményből épült kártyavár. Amúgy szép táj – üdülni, átutazni rajta; lankás keblei, mint egy kisasszonyé…” |