Lord Killanin, a NOB galambősz elnöke, aki nem más (nahát!), mint Paul Getty, a tékozló milliárdos és féktelen tréfacsináló, egy átnőszött éjszaka után a nőjével jön lefelé a sötét Gellérthegy utcán, a Zöldfa vendéglő mögött. Mellésiklik a limuzinja (Rolls Royce, természetesen), megáll. A lord besegíti a nőt, majd így kiált a sofőrhöz (őt nem látjuk, csak sejtjük): – Én a jegeskocsival megyek. A jégtől csurgó teherautót mestersofőr vezeti. Vad kanyarok után bezúg a Bérkocsis utcába és egy mozdulattal lezúdítja az egész plató jegét egy keskeny csarnok-bejáró elé. A báli közönség dermedten áll: rablás! De nem, hiszen a lord most így kiált: – Két óra, míg a jég elolvad, addig mindenki a vendégem! – Erőszakos fráter – mondja egy férfihang. Odanézek, hát Ránki az, a történész, aki nemrég halt meg gyógyíthatatlan betegségben. – Szervusz, Gyuri – mondom neki –, jó, hogy élsz. Hanem, hoppá, most látom csak, ez nem is bál, hanem egy követségi fogadás. És helyszíne a Hold utcai csarnok. Vagyis inkább mégis a P.E.N. Club, ahol persze a Gerbeaud süteményes pultja áll. Itt jön, ni, Esterházy is. – Hogy vagy – kérdem – Péternek, embernek egyként kedves lelkem? Elpirul, mert
szövegemben sokkal több az „e”, mint az ő nevében. – Látom, szólni sem tudsz a megtiszteltetéstől – ütöm tovább a vasat. No ez már sok neki. Azt mondja élesen (persze, hisz képzettsége szerint matematikus): – Píí, píí, píí, píí, píí… Leállítom s kitántorgok a konyhába leforrázni a reggeli teát. |