| Egész életemben az irodalom gőzét szívtam, |
| a bensőnket facsaró, fojtogató nagymosásét; |
| megutáltam az írókat, de mindenütt beléjük botlottam, |
| ők voltak a mestereim, a barátaim, az ellenfeleim; |
| „irodalmi költőnek” csúfoltak, holott az élet érdekelt – |
|
miféle cowboy az, töprengtem én is, akinek betű a pisztolya?
|
| Az életbe legfőképp azért nehéz kimennünk, mert már ott vagyunk: |
| éveken át kellett üldöznöm a valóság rémképét, |
| míg végre megérthettem, hogy kérdezni élet, |
| s hogy a kellő számú kérdés már-már a válasz maga; |
| kirakós játék, mint a gyerekeké, csak életre-halálra megy – |
| megszereztem azt, amire vágytam, a királyságomat, |
| s most csukott szemmel tántorgok a szellem járta, szeles folyosón, |
| moshatom verssel a kezem, ragyog rajta a vér. |
|