A negyvenes évek hazai kertész-értelmiségije |
biztosra vette, hogy a jövő kulcsa a fajtanemesítés; |
kicsire nem nézett – a gomolygó emberfüstbe… |
Nincs meddőbb lény a semlegesnemű lángelménél, |
aki izzó hangzatokkal kürtöl egybe egy kereszteshadat, |
majd hátat fordít és elemez: mennyi vér…
|
A költészetben épp a „költői” a legkevésbé fontos – |
egy mészáros valóságérzéke kell ahhoz és isten szeme, |
hogy helyesen mérjük ki életünk arányait |
az önpusztítás és az önmentés között. |
Mennyei gáz és földi madzag, kiabálja a léggömbárus; |
élni annyi, mint pórázra kötve szállni: |
gyúlékony hártyába kötve egy fuvatnyi végtelen, |
és körben az izzó csikkek, a kor kérdései. |
|