| A negyvenes évek hazai kertész-értelmiségije |
| biztosra vette, hogy a jövő kulcsa a fajtanemesítés; |
| kicsire nem nézett – a gomolygó emberfüstbe… |
| Nincs meddőbb lény a semlegesnemű lángelménél, |
| aki izzó hangzatokkal kürtöl egybe egy kereszteshadat, |
| majd hátat fordít és elemez: mennyi vér…
|
| A költészetben épp a „költői” a legkevésbé fontos – |
| egy mészáros valóságérzéke kell ahhoz és isten szeme, |
| hogy helyesen mérjük ki életünk arányait |
| az önpusztítás és az önmentés között. |
| Mennyei gáz és földi madzag, kiabálja a léggömbárus; |
| élni annyi, mint pórázra kötve szállni: |
| gyúlékony hártyába kötve egy fuvatnyi végtelen, |
| és körben az izzó csikkek, a kor kérdései. |
|