| Nemes és nagy példája az elfogultságnak; |
| semmi sem könnyebb, mint fölfedezőből inkvizítorrá válni, |
| épp csak rögeszmeként kell vallanunk egy eszmét, |
| és máris rutinosan küldhetjük máglyára a máshitűeket; |
| engem nem küldtek máglyára, csak értesítették a családtagokat, |
| vigyázni kell vele, megrögzöt áruló! |
| Kis, irodalmi háború, de a taktikája, |
| mint a vallásháborúké általában, a fölperzselt föld. |
| Mit számít ma már ez az egész kő-kövön-nem-marad? |
| A verssor – verőér; kontármunka, ha nem az. |
| A jambus… a személytelenség… a korszerű… |
| A betegség csak a testemet támadta meg: |
| „szabad akarok lenni”, üvölti a lánglelkű suszterinas, |
| míg fején papírcsákóval botorkál az egyetemes máglya felé. |
|
| A technika századában papírcsákókat hajtogattam. |
| A versnek, a francba is, igyekeztem megtanulni műfogásait, |
| hogy azután nyugodt lélekkel fütyülhessek rájuk; |
| rejtély, de nem a metrikáé érdekelt. |
| Minden kétéves gyerek Hölderlin és Rilke, |
| mikor azt kérdezi: „ez mi ez?” |
| Hogy is ne akartam volna megtanulni nem felejteni? – |
| anélkül persze, hogy bohócot csinálnék magamból… |
| A költészet félig vers, félig élet, |
| s a botrányos kérdés épp az, hogy mikor melyik inkább? |
| Felnőtt költő vagyok, de legigazibb múzsám |
| még ma is a pofon vert, bőgő, rövidnadrágos fiú, |
| aki a Krakatau kitörését hordja a szemében: |
| a szökőár hernyótalp-hullámát s az égen torlódó hamut. |
|
|