| Régi szerelmeim, ha ma találkoznék veletek, |
| a régi énetekkel, mibe szeretnék bele? |
| Egyből kiszúrnám ezer hibátokat, |
| a pipiskedést, az álműveltséget, a kurválkodást. |
| Hogy jöhetne működésbe testem földrengése, |
| mely pompeji combotokra terített, mint lávát? |
| Melyikőtökért vernék szét újból egy telefonfülkét, |
|
ha otthon van (nem volt), miért nem veszi föl?
|
| A fiatalság nemcsak a világbíró test hadjárata, |
| de a rögeszmék lézersugara is; |
| Rómeó szemellenzőt visel, mint a fuvaroslovak – |
| igaz, később mindent elkövet, hogy letépje, |
| és meglássa a holdas kriptabolt alatt derengő csontmezőt. |
| Minden viszonylagos, sivítja a fűrész a lombnak. |
|
| Valami mégsem az. Valami attól, |
| hogy megtörtént, megszentelődik és belekerül |
| az egyetemes misekönyvbe, melynek |
| kottáiból fújják trilláikat a madarak. |
| Az emlékezetben folytonos a jelenidő, |
| s a színhely ismerős, de ismeretlen is, |
| színéről édenkert, visszájáról pokol: |
| akár a korai kereszténység s a forradalmak idején, |
| minden tüzes… ha hozzáérsz, megéget |
| a gondolat, a kép, a puszta sejtelem; |
| a Volt estéjéből hajnalodik a Lesz;
|
| s a végtelenbe kivetített másunk, |
| a korongján kísérletező fazekas |
| kedvtelve nézi mozgó agyagszobrait. |
|
|