Helyzetjelentés ötven előtt^*

A kor, a sors, a körülmények rabja – a mesterségemben szabad vagyok. „Most, hogy már mindent megírt a gyerekkoráról, egyszerűen nem lesz mit írnia.” Lator ugratott ezzel, társaságban. Poénnak jó, de nem igaz. Öregszem, változom, a rögeszmém nem változik. Valami füst használja kéménynek a torkomat, és előgomolyog az élet, ahogy éltük: az őrült áramlás, az össze nem illő részletek, a rögzíthetetlen változatosság izzó anyaga, mely a korok öntőformáit újból és újból kitöltve a láthatatlan repedéseken keresztül mindig elszivárog, hogy ne maradjon több belőle, mint a negatívja: koreszme, templom, fúga, technika. A tűzrakó arcára vagyok kíváncsi. Felnőni annyi, mint tudni, hogy hiába. Csakhogy a költő felnőtt fejjel is gyerek. A borotválkozótükrömben egy üdvözült majom fintorog – most szállt le a fáról, körülötte a kéken hullámzó sugárözön.