Eszterlánc

A levegő

Láthatatlan üstben

fő a kék,

az üst alá gyújtós

kéne még.

Rity-roty, ha a hab

feljő,

kibukik az üstből a

felhő.

Parittya

Ez a kerek a világ,

az a gömb a Nap,

a zöld hajú föld fején

az arany kalap.

Azon fészkel a sugár,

különös madár,

csőre sincs, tolla sincs,

mégis szárnyon jár.

Gyerekszoba ablakán

huss, bekandikál.

Babszem Eszter mit csinál?

Nem babszem az, parittya,

a rekordot javítja.

Mi van a zsákban

Tisztelt Hallgatóság,

ez itt egy hálózsák,

benne szuszog Eszter,

a kisinge jeszter,

a kabátja raszter,

a nadrágja flaszter,

a sapkája muszter,

a papája suszter.

Első Kormos István

Pista öcsém egyszer este,

ujjujjujjujjuj,

kiszökött a széntelepre,

ujjujjujjujjuj,

belebújt a német kokszba,

ujjujjujjujjuj,

az orrát is bekormozta,

ujjujjujjujjuj,

arra jöttek rémes árnyak,

ujjujjujjujjuj,

megválasztották királynak,

ujjujjujjujjuj,

arra jött egy pisze kislány,

ujjujjujjujjuj,

„Szerbusz, Első Kormos István”,

ujjujjujjujjuj.

Eszterlánc

Lánc, lánc, eszterlánc,

Eszter arcán van egy ránc.

Lánc, lánc, eszterga,

pörgött tegnap, pörög ma.

Lánc, lánc, eszterhéj:

„De kócos vagy, Eszter, héj!”

Az ég

Miből van az ég?

Levegőből.

Láthatatlan malma

szelet őröl.

Hajnalban a lisztje piros,

délben kék,

délutánra kosárban a

fényesség.

Latrok

Ifjabb Lator László

örökölt egy várat,

de nem is csak egyet,

hanem egy jó párat.

Barátait hítta,

a sok csuda kastélyt

kocsmában elitta.

„Hej, te Lator László,

eszi is a bánat

útonállás közben

a lator apádat!”

Rugdalódzó Gombóc Eszter

fűrészelő művész,

torkában egy

dó-ré-mi-fá fűrész,

húzza-vonja:

khr-brr, le-le –

a füle is kipirul be-le.

Eszter, Eszter,

hogy képzeled ezt el,

egy fejet ketté minek repesztel?

Heő,

mondja erre ő:

tudomása szerint

így előkelő.

A szél

Miből van a szél?

Semmiből.

A semmivel teli zsák,

hopp, kidől,

zúg a kék üresség

sóhaja,

hogy lobog belé a

lány haja.

Pilóta

Kék, lebegő kék,

tág levegőég.

Ott repül a pilóta,

ki tudja, mióta?

Egy hete,

két hete

száll az a

gép vele.

Járja a mennyboltot.

(A leszállója elromlott.)

A víz

A Nap a tűz,

a Föld az üst,

a pára, a gőz

olvadt ezüst.

De hogyha kihül,

tóvá kerekül,

földrészek viselik

ékszerül.

Torreádor

Bika, bika,

fekete

feje meg a

feneke.

Dúl-fúl, toporog,

a homok csikorog.

Jaj, a bika, jaj!

Jaj, jaj, jaj!

Itt van a baj.

Itt jön a bátor:

a torre, a torre,

a torreádor!

Mese

Elindult a forrás

patak-iskolába,

köveken, kavicson

porzott a lába.

Zöld mezőre érve

folyó lett belőle,

vastag dereka,

zöld a bőre.

Világot járva

lett belőle ember,

a Nagytanácsban

ősz hajú tenger.

Mi a jó

A folyónak mi a jó?

A hajó.

(Ha jó.)

Miért laknak a majmok délen?

Északnak ment egy pávián,

és túl is járt már Pávián,

amikor gondolt egy nagyot:

„Ezek az északi fagyok,

a végén majd még megfagyok,

és pá szavanna pá lián!”

S átvágott újból Pávián

a pávián.

Érdeklődő

Apa, figyelj, most kérdezek valamit,

te hallottál róla, hogy ez, ami itt,

ez az izé vagy, hogy úgy mondjam, micsoda,

ami innen jár le naponta oda,

vagyis úgy értem, hogy nem innen, csak itt,

és járni ugyan nem jár, ellenben közlekedik,

na szóval, hogy ez a… tudod már, mire gondolok,

ez a bizonyos, nagyon is fontos dolog,

ami leginkább akkor, amikor van az a hogyhívják,

persze, lehet, hogy máshol és máskor még inkább,

ha valaki példának okáért éppen egy ilyesmit keres…

Most mitől vagy már megint ideges?

Családi titok

Hírnevünkön van egy folt:

anya régen gólya volt.

Reggel, amikor kelni kell,

szeméből a könny pereg,

s nem is szól, csak kelepel:

„Kelek már, kelek, kelek…”

Csak a fejét nem rejti a szárnya –

arra ott van a kispárna.

Csillagok

Csillagok, csillagok,

zsákban fénymagok.

Csipegetik őket

fekete csibék,

hízik is ott fönn

a feketeség.

Erdő sűrűjében

Jó reggel kimentem,

az erdőbe mentem,

erdő sűrűjében

gallyat szedegettem,

virágom, virágom,

kertem ékessége,

szívem fényessége,

gyönyörűsége.

Az erdőbe mentem,

gallyat szedegettem,

erdő sűrűjében

gyöngyen lépegettem,

virágom, virágom,

kertem ékessége,

szívem fényessége,

gyönyörűsége.

Gallyat szedegettem,

gyöngyen lépegettem,

feneketlen kútba,

szerelembe estem,

virágom, virágom,

kertem ékessége,

szívem sötétsége,

keserűsége.

A faállatok

Azt mondják a faállatok,

rémes ez a faállapot.

Ha így teszünk,

nyikorog,

ha úgy teszünk,

csikorog,

a nyakunk, a derekunk

sehogy se forog.

Hogyha télen fabált csapnak,

föl ne csapjál faállatnak!

Cigányok

Csillag alatt

betlehemi királyok,

áznak a, fáznak a,

harmonikáznak a

cigányok.

Fejükön a koronájuk,

bársonyból a ruhájuk,

a ruhájuk,

nótára áll a szájuk:

„Isten napja, te árva,

süss a szegény cigányra!”

Csillag alatt

betlehemi királyok,

áznak a, fáznak a,

harmonikáznak a

cigányok.

Telelő

Kertek aranyán

mocsok és korom,

Zú, zú, zúg a szél

ajtón, ablakon.

Csikók, borjak

dideregnek, fáznak,

tenger sárban

áznak.

Tél, tél, tél,

minden hófehér,

csikorog a fákon a dér.

Indiában

Indiában, Indiában

a hidegben nagy hiány van.

Csupa seb

Június,

tüzesebb

Július,

hát még Augusztus!

Fagylaltra ott mindig van gusztus.

A föld

A Föld gömbölyű,

nagy labda,

a téren egy srác

rugdalja,

fölszáll,

jön a nyár,

földet ér,

itt a tél.

Mutatvány

Eszter,

mutatványod kezdd el!

„Mélyen tisztelt közönség,

nézzék meg a vasöklét,

ha a szájába veszi,

a vasat is megeszi!”

Eszter,

mutatványod kezdd el!

„Ez a gomb itt a szeme,

hol bandzsít, hol néz vele,

aki ettől meg nem rémül,

szívesen látjuk vendégül!”

Eszter,

mutatványod kezdd el!

Mire vár

Mire vár a halász?

Halra.

Mire vár a merész?

Merszre.

Mire vár a fűrész?

Falra.

Igaz ez, te halász?

Persze.

(még egyszer)

Mire vár a fülész?

Fülre.

Mire vár a vadász?

Vadra.

Mire vár a fűrész?

Padra.

De minek neki az?

Fűre.

Két kis vers

1.

A kalapos

alapos,

jól érti a dolgát:

a kalap úgy divatos,

ha csúcsosan hordják,

nem is

ha lapos.

2.

Bűnös-e a fog abban,

hogy pösze a fogatlan?

Tyakif!

Bábuk

Aj, te spanyol Eszmeralda,

csörgődobos menyecske,

érted sírom napról napra

a két szemem veresre,

ej-haja, ej-haja,

a két szemem veresre.

Ne sírd értem, Kozák Iván,

a két szemed veresre,

mert akit én vágok kupán,

fektében is elesne,

ej-haja, ej-haja,

fektében is elesne.

Testvérek

Kati bújja a könyveket,

Eszter bőg, hogy bereked.

Kiforog,

beforog,

hasmánt mocorog,

elevenen ingó mérleg.

Kati már nagylány,

zsebében a tudomány:

„Kétségkívül mászik, kérlek.”

Egyformák

Kati és Eszter

egyformák,

nincs is náluk

egyformább.

Egyik kicsi, a

másik nagy,

mégis mása a

másiknak.

Ha kicsi, ha nagy,

békén sose hagy.

A világ

Zúgó malomkő,

forog a világ,

hajtja az idő a

csillagkarikát,

kék suhogásban

zöld méreg,

nyújtsd ki a kezed és

eléred!