Nálam rend van. Szeszélyes rend, de rend. Az okvetlenül megválaszolandó leveleket és dedikált köteteket például úgy helyezem el az íróasztalomon, hogy ne férjek tőlük a munkafüzetemhez vagy az írógéphez, vagy más módon akadályozzanak a munkámban, ami rendszerint annyira fölidegesít, hogy inkább ráveszem magam a levélírásra, melynek során az elintézett levelek borítékját, a dedikált kötetek göngyölegét, esetleg magukat a leveleket és a dedikált köteteket is a padlóra hajigálom, egész addig, míg a célba vett tárgynak legalább a csücske (a slusszkulcs esetében az egész kulcscsomó) ki nem látszik. Akkor boldogan abbahagyom; másnap úgyis kezdődik minden elölről. Nem megy másképp, gyűlölök levelet írni. Néha még így is csalok. Engedem elmúlni a szégyen lázas pillanatát, és akkor már késő. A szándék léket kap, és lassan, de biztosan süllyedni kezd, minek következtében a válaszra váró küldemény egyszerre csak ott találja magát a Múlt Idő Kupacában, mindenféle szállodaszámlák, névjegyek meg egyéb, más számára jelentéktelen dokumentumok között. Érkezési sorrendben; a Múlt Idő Kupacában mindennek megvan a maga helye. Ahogy a fa korát évgyűrűinek száma, az iratét a kupacban elfoglalt
helyének mélysége jelzi. S. G. Mungekar névjegyét mégsem találom. Itt egy beváltatlanul lejárt recept Ridolra, a szlovén P. E. N. Club elnökének névjegye, a felszólítás, hogy vásároljak kedvező részletfizetési feltételekkel faházat Cedar Rapidsban, a Finnair havilapjának egy többéves száma a szerkesztő dedikációjával és még sok más. Minden, ami még kellhet valamire. Csak S. G. Mungekar névjegye nincs sehol. Így csak gyanítom, hogy S. G. Mungekar egyike lehet annak a két indiai újságírónak, akivel néhány hónapja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének fölkérésére találkoztam a Szövetség székházának presszójában. Én ajánlottam, hogy ott találkozzunk, semleges terepen, ahol nem kell rögtön egy egész napra örökbe fogadnom őket. A két indiai európai módra kezet rázott velem, majd mindkettő átadta a névjegyét. Én is kerestem a magamét, de nem volt nálam. Erre ők nevemet és címemet fölírták a jegyzettömbjükre, és azontúl is buzgón jegyezték mondandóm lényegét. A háborús gyerekkoromról mesélhettem, vagy valami ilyesmiről. Egy óra múltán mocorogni kezdtem, mire ők melegen megköszönték az érdekes beszélgetést. Megfordult a fejemben, hogy mielőtt hazamennék, elviszem őket kocsival soron következő találkozójuk
színhelyére, de aztán meggondoltam magam, és úgy döntöttem, hogy egy olyan ország, amelyik írófiát egy Indiáról írott könyv és az Egyesült Államokban töltött fél év, valamint több angol nyelven tartott előadás után – az érvényes rendelkezések szem előtt tartásával – meghívja a Kossuth Klubba nyelvvizsgázni (ahol a két vizsgáztató közül a szigorúbbik, egy idősebb hölgy, az addig Indiáról folytatott csevegést megszakítva hirtelen témát vált, azaz keresztkérdést tesz föl, hogy kiderüljön a turpisság, ha netán betanult szöveget mondanék: – Ön a Frankel Leó úton lakik, megmondaná nekünk, hogy ki volt Frankel Leó?), mondom egy ilyen ország szállítsa a vendégeit állami kocsival, vagy járassa őket gyalog, vagy a kulturális csereegyezmény megfelelő munkatervi pontja értelmében fújja föl őket léggömbnek. Mindazonáltal némi lelkifurdalással küszködve búcsúzkodtam a két indiaitól. Ők, hogy úgy mondjam, föl voltak dobva. Találtak maguknak egy magyar témát. Szemükben tűz és bizalom.
Poona, 1979 október 26.
Kedves Orbán Ottó!
S. G. Mungekar úrnak a Sakal nevű napilapban közölt cikke lelkesített arra, hagy levelet írjak önnek.
E cikk, mely oly érzékletesen jeleníti meg az ön költői életét, szíven ütött. Milyen igaz, hogy az ön verse az ön élete. Magam is költő lévén teljesen egyetértek az ön költői elképzeléseivel. Az a tény pedig, hogy ön idegen nyelvű verseket fordít, végképp arra sarkallt, hogy írjak önnek.
A mellékelt levél magáért beszél. Költeményem lefordítása ügyében épp ma küldtem el minden Bombayban található konzulátusnak. Minthogy Magyarország címe nem áll rendelkezésemre, önhöz fordulok.
Kérem olvassa el a költeményem mellékelt részletét. Nagyon boldog lennék, ha költeményemet, mely a Nemzetközi Gyermekév alkalmából íródott, lefordítaná spanyolra és más nyelvekre. Amint értesítést kapok öntől, légipostán küldöm a teljes szöveget.
Várom jelentkezését.
Köszönöm.
Tisztelő híve
N. G. Desphande
Melléklet: mint fent.
............................................................
Poona, 1979 október 23.
Tisztelt Uraim!
1979 a Gyermekek Nemzetközi Éve. Ez arra lelkesített, hogy költeményt írjak ebből az alkalomból. Arra törekedtem, hogy költeményem a gyermek képét vetítse az olvasó elé, azt a képet, mely a piciket oly kedvessé teszi. Költeményem közlését olyképpen tartanám célszerűnek, hogy üzenete messzire jusson és széles körben elterjedjen. Költeményem az ENSZ ezévi eszméin alapszik. Kezdő szakaszát mellékelem.
A MI HÍVÁSUNK (ez a címe)
| Le akarjuk tépni a szabadságtalanság gúzsát, velünk tartasz-e? |
| Ez a mi hívásunk, a számtalan gyermeké, meghallod-e? |
| A Földanya a mi szülőhelyünk, |
| Nem tudjuk, mi a kaszt, a rang, a vallás, |
| Csak emberségünk gúzsát viseljük, |
| Kinyilvánítjuk, hogy minden ember testvér, |
| Az emberi egység jelen értelmezésében velünk tartasz-e? |
| Ez a mi hívásunk, a számtalan gyermeké, meghallod-e? |
|
A teljes költemény huszonhét szakaszból áll. Ezt megelőzően olyan nemzetközi témákról írtam verset, mint a világbéke stb.
Szeretném, ha költeményemet lefordítanák az önök országában. Folyóiratközlést, tévé vagy rádióközvetítést örömmel fogadnék.
Várom válaszukat.
A legjobbakat kívánva.
Tisztelő hívük
N. G. Desphande
....................................-nak
......................................................................
Poona, 1979 november 19.
Kedves Orbán Ottó!
Uram!
Olvastam önről a Sakal nevű lapban, ami Poonában jelenik meg és ami nagyon érdekes volt.
Úgyhogy arra kérem, küldjön egy verset, amit ön írt. Az én hobbim a bélyeggyűjtés. Úgyhogy, ha van magyar bélyege, küldjön nekem.
Én a poonai Fergusson College tizenkettedik osztályába járok.
Köszönöm.
Tisztelő híve
P. B. Vedvikhyat
......................................................................
Poona, 1979 december 13.
Mélyen Tisztelt Uram!
Kezembe került az interjú, melyet S. G. Mungekar úr, a Poonában megjelenő Sakal nevű napilap szerkesztője készített önnel, és a lap vasárnapi száma közölt október 21-én. Örülök, hogy az ön verse a Madjer történelem jegyét viseli a Magyer nép szociális, kulturális és politikai életét tükrözi.
Én a nemzetközi irodalom támogatója és amatőr művelője vagyok.
Lekötelezne, ha elküldené nekem egy hozzávetőlegesen angolra fordított versét személyzeti célra.
Köszönöm önnek.
Tisztelő híve
H. S. Gadhave
......................................................................
Poona, 1980 január 2.
Tisztelt Uram!
Boldog Újévet kívánok önnek!
Olvastam önről egy érdekes cikket a Sakal nevű poonai napilapban, melyet a lap szerkesztője S. G. Mungekar írt.
Igazán örülök, hogy olvashattam az ön munkáiról, melyek nagyon érdekesek lehetnek azok számára, akik el tudják olvasni őket.
Egyben visszaemlékeztem egykori levelezőpartneremre, aki levelezésünk idején Budapesten élt. Donnerberg Györgynek hívták és zsidó volt, de levelezőpartnernek egész jó. A Második Világháború kitöréséig voltunk érintkezésben, de attól fogva ő nem tudott többé írni, minthogy Németország Hitlerje ezt nem tette lehetővé.
Utolsó levelei egyikében barátom, Donnerberg György meghívott, hogy látogassak el Magyarországra és ott találkozzam vele meg a szüleivel.
Nem tudom, mi történt vele a Második Világháború alatt. Mindenesetre én nagyon szerencsétlenül jártam, minthogy pénz híján sem a Második Világháború alatt, sem utána nem tudtam elutazni Magyarországra.
1960 óta Poonában lakom, ahol minden iratomat, egész életem keresményét, teljes vagyonomat elveszítettem az 1961-es gátszakadáskor, és nagy bánatomra odalett legkedvesebb levelezőpartneremnek, Donnerberg György úrnak minden hozzám intézett levele is. Donnerberg György 1939-ben Budapesten élt és tizennyolc éves lehetett akkoriban.
Én most hatvanhárom éves vagyok.
Régi vágyam, hogy meglátogassam Európa országait, köztük az ön nagy országát, Magyarországot is, de pénz híján erre eddig nem kerülhetett sor.
Remélem talál módot arra, hogy segítsen rajtam!
Köszönöm önnek.
Tisztelő híve
D. P. Chitanand