Éljen a Világforradalom!

– Nagyon kedves öntől, hogy idefáradt.

– Hagyja, semmiség. Szívesen jöttem. Mondhatnám úgy is, hogy ez a szakmám, a propaganda.

– Ennek örülök. Ezek szerint tájékozott embert tisztelhetek önben.

– Olyasfélét. És a tájékozottságomat szívesen megosztom bárkivel, akinek szüksége van rá. Magának pedig szüksége van rá.

– Köszönöm.

– Ne köszönje. Maguk, európai revizionisták, elszoktak az igazságtól, magukra fér egy kis igazság. Én a kényelmetlen igazságot jöttem az ön fejére olvasni.

– Úgy értsem ezt, hogy üzenetet küld velem Európába?

– Értse, ahogy akarja. Magára bízom. Mire kíváncsi?

– Elsősorban arra, hogy miért néz revizionistának. Jóformán meg sem szólaltam még.

– Csak magára kell nézni. Itt ül fehér ingben, és a kommunizmusról érdeklődik.

– Gondolja, hogy az ingem determinálja a világnézetemet is? Vagy az arcom? Vagy a hajam? Ön dhoti-ban ül itt, kevés haja van, az is ősz, az arca barázdált, de ebből én még nem tudnék az ön világnézetére következtetni. Legföljebb arra, hogy közel jár az ötvenhez.

– Ötvenöt éves múltam. De nem erről van szó. Maga Európából jött. Az európai kommunisták revizionisták.

– Mind?

– Mind.

– Ön szerint mi a revizionizmus lényege?

– A revizionisták nem segítik a népek fölszabadító harcát.

– Nézzen ide, valamit tisztáznunk kell. Én nem pártmegbízatásból utazom, nem is vagyok párttag. A magam megítélése szerint nem vagyok sem revizionista, sem szektás, író vagyok. Az én véleményem magánvélemény, egy újságolvasó író magánvéleménye. De ezt a magánvéleményt tényekre alapozom. Ilyen tény például az, hogy Vietnamban a partizánok orosz fegyvereket használnak. Mi erről az ön véleménye?

– Az, hogy a revizionisták nem segítik a népek fölszabadító harcát.

– Jó, ez az ön álláspontja. De mi a véleménye a fegyverekről? Arról a banális apróságról, hogy ezek a fegyverek nem kínai gyártmányúak?

– Mondtam már. A revizionisták a népek fölszabadító harca ellen foglalnak állást.

– Bocsánat, csökönyös vagyok. A fegyverekről mi a véleménye? Az eredetükről?

– Fiatalember, így nem jutunk semmire. A fegyverekről az a véleményem, hogy a kizsákmányolók ellen kell fordítani őket. A revizionistákról pedig az, hogy nem segítik a népek fölszabadító harcát.

– Értem, ez csak világos. Mi az önök programja?

– Mi lenne? A hatalom megszerzése.

– Milyen úton?

– Fegyveres harc útján.

– Ezt tartja ön egyedül célravezetőnek?

– Ezt.

– Hogy képzeli ön ezt a harcot? Úgy értem, a megszervezését?

– Meg kell szerveznünk Indiában a gerillamozgalmat. Ideológiailag szilárd bázisra kell helyeznünk a tömegeket, fegyvert kell adnunk a kezükbe, hogy legyen mivel lecsapni az ellenségre. Ez a lényeg. Támadni kell, lecsapni, nem vitatkozni.

– Úgy gondolja, hogy eljött a támadás ideje?

– A legnagyobb mértékben. India közállapotai tűrhetetlenek.

– Abban, hogy változtatni kell India közállapotain, messzemenően egyetértek önnel. De nem gondolja, hogy egy elhamarkodott támadás súlyos kockázatot rejt magában?

– Kockázat nélkül nincs jövő, nincs forradalom.

– Ez megint igaz. De kockázat és kockázat között nagy különbség van. Ez, hogy úgy mondjam, hadtudományi kérdés. Kockázatot csak akkor érdemes vállalni, ha van valóságos esély a győzelemre. Ha ilyen esély nincs, hadászatilag hibás a kockázat akár hősies vállalása is, épp attól a lehetőségtől fosztja meg a hadvezetést, hogy egy adott pillanatban a győzelem reményében vehesse föl a harcot. Mit tart ön az esélyekről? Gondolja ön, hogy a jelenlegi helyzetben egy fegyveres fölkelésnek esélye van a győzelemre?

– Miért ne lenne? Mögöttünk állnak India szegényei.

– Látja, éppen ez az, amiben kételkedem. Potenciálisan, persze hogy az önök, illetve a forradalom oldalán állnak. Hol egyebütt állnának? De a valóság nem azonos a lehetőséggel. A valóságban India szegényeinek jó része jelenleg még azt sem tudja fölmérni, hogy mekkora szegénységben él. Nem gondol arra, hogy egy fölkelés esetén, tudtukon kívül persze, épp azok buktatnák meg a fölkelést, akikre az a leginkább számít? A passzivitásukkal?

– Látom én, hova akar maga kilyukadni. Oda, hogy mi csak vagdalkozunk.

– Nem kívánok ítélkezni, nem is tehetném. Én csak kérdéseket teszek föl önnek. Kézenfekvő kérdéseket. Agrából Delhibe utaztamban a vonaton véletlenül összetalálkoztam a Right Party egyik funkcionáriusával, ő azt mondta nekem, önök súlyos felelősséget vállalnak magukra azzal, hogy idő előtt akarják kikényszeríteni az összecsapást. Olyan körülmények között, amikor az ellenfél túlerőben van.

– Helyben vagyunk. Jól összepasszolnak maga meg az a revizionista a Right Party-ból. Az ellenfél túlerőben van, hagyjuk a forradalmat. Ez a tipikus revizionista okoskodás. Először is: az ellenfél nincs túlerőben. Mondtam már magának, mögöttünk állnak India szegényei. Másodszor: mire megy az ellenfél a túlerejével? Semmire. Az ellenfél még a túlerejével is minket segít. Rendben van, az első fölkelést leverik. Mi lesz ennek az eredménye? Még nagyobb elkeseredés a nép körében, még forradalmibb helyzet. Az első fölkelést követi a második, a tizedik, a századik. Az ellenfél halálra van ítélve. A mi dolgunk érvényt szerezni az ítéletnek.

– Ezzel egy másik ítéletnek is érvényt szereznek, ami önöket sújtja. Nem gondolja, hogy az ön által vázolt módja a forradalomnak túl sok áldozatot követel azoktól, akiknek nemigen van mit föláldozniuk?

– Jó érvekkel akar meggyőzni. Legyünk tekintettel az emberségre? A nyomor tekintettel van rá? A járvány, az éhínség, az árvíz tekintettel van rá? Természetesen rengetegen fognak elpusztulni. Ez törvényszerű. De a romokból egy új világot fogunk fölépíteni. Megtehetjük, lesz hozzá hatalmunk.

– Mit akarnak tenni a hatalom birtokában?

– Igazságot.

– Ez szép és helyes. De konkrétabban?

– Megszüntetjük a kizsákmányolást, a magántulajdont, az ember és ember közötti különbséget.

– Félreért, úgy látom. Én olyasmire gondolok, mint a gazdasági élet megszervezése meg effélék; milyen elképzeléseik vannak e tárgykörben?

– Vannak elképzeléseink, megnyugtathatom, de ezeknek a kérdéseknek mi nem tulajdonítunk olyan döntő fontosságot, mint maguk Európában. Ezek jelentős kérdések, elismerem, de egy későbbi periódusban, nem most. Központilag koordinált gazdasági életet akarunk. Majd. Előbb a népet kell fölszabadítani. Maguk Európában játszogatnak a gazdaságukkal, közben meg a világ népeit kizsákmányolják. Mi ez, ha nem revizionizmus? Maguk lemondanak a világforradalomról. Rosszul teszik. A világ dolgai összefüggenek.

– Jó, hogy mondja. Mi a véleménye arról az elképzelésről, mely a világforradalmat nem egyetlen ütközetnek, hanem ütközetek láncolatának tekinti? A világ dolgai e szerint az elképzelés szerint is összefüggenek, ha nem is egészen úgy, ahogy ön gondolja. E szerint az elgondolás szerint az úgynevezett második világban végbement változások egyik legfontosabb eredménye nem is magukban a kommunista vezetésű országokban, hanem paradox módon a tőkés világ országaiban jelentkezett. Abban méghozzá, hogy ezen országok munkásai egyre több jogot vívtak ki maguknak. Ezek az országok ma igen büszkék munkásaik magas életszínvonalára. Arra már kevésbé, hogy ez az életszínvonal minek következtében emelkedett a mai szintre. Egy fenyegetés következtében. A fenyegetést a második világ léte jelentette, és nemcsak és nem is elsősorban hadászati értelemben, hanem történelmileg. A második világ történelméből ugyanis világosan kiolvasható volt, hogy mi vár az egyezkedni nem tudó kapitalizmusra: a teljes csőd, a bukás. Ettől olyan vajszívűek korunk konszernjei, ezért viselik olyannyira a szívükön alkalmazottaik érdekét. Másfelől viszont, ami önöket illeti, mit gondol ön, mitől omlottak össze a gyarmatbirodalmak? Miért távoztak az angolok Indiából? Azért csak, mert egyszerre megijedtek Gandhitól? Attól az embertől, akit még nem is olyan régen minden lelkifurdalás nélkül börtönbe csuktak? Indiából persze India tette ki az angolokat. De milyen körülmények között? Nem az történt-e, hogy a második világháború után a tőkés világnak döntenie kellett, hogy melyik frontot akarja tartani, mivel mindegyiket nem tarthatta? És mivel a frontvonalak közül az első és a második világ között húzódót tekintette a legfontosabbnak, föladta a kevésbé fontosat, a gyarmatok frontját? Harmadszor pedig, azt gondolja ön, hogy a világforradalom egyetlen nagy szuronyroham? Nem arról van-e szó itt, hogy földünkön a változások nem egyik óráról a másikra mennek végbe, hogy a világforradalom a technika forradalmával kezdődött még a múlt században, századunk elején már csak folytatódott, de ekkor már társadalmi síkon, mivel időközben a technika, mint valami édes méreg, átjárta a társadalom minden sejtjét a kizsákmányolás és a fölszabadulás kettős káprázatával; nem arról van-e szó, hogy ez a folyamat még ma sem zárult le, mivel a világforradalom lényege éppen az, hogy a földet töredék világokból egy világgá tegye, gazdaságilag, társadalmilag, szellemileg nagyjából egy színvonalon élő népek lakhelyévé? Ha viszont így áll a dolog, ez nem tíz év föladata. Még jó, ha csak egy évszázadé, a mienké. Nem gondolja ön, hogy egy ilyen hosszúra nyúló folyamatnak korszakai vannak? Hogy a különböző korszakokban más és más föladatra esik a hangsúly? Hogy a gyárat nemcsak elvenni kell tudni, hanem használni is? Hogy bizonyos körülmények között egy termelőegység gazdaságos üzemeltetése is forradalmi jelentőségű? Mivel a világforradalom technikai kérdés is, a technika forradalmi alkalmazásának kérdése. Mi minderről az ön véleménye?

– Maga mondta, a tőkés országok dolgozói jól élnek. Tehát nem képviselnek forradalmi erőt. A forradalmi erőt mi képviseljük. Ami pedig a maguk elméletét illeti, maguknak minden kapóra jön, amivel a fölszabadító harc jelentőségét csökkenthetik. Maguk nem akarnak harcolni, ez az igazság.

– Ön szerint mit kéne tennünk? Ki kéne robbantanunk a harmadik világháborút?

– Ezt maguknak kell tudniuk.

– Engedje meg, hogy föltegyek önnek egy kényelmetlen kérdést. Önt hallgatva azt kell hinnem, hogy Kerala lángokban áll, és földjén patakzik a vér. Ezzel szemben a turistaforgalom zavartalan, az utcákon könyvekkel a hónuk alatt sétálnak a diákok (akik különben az Angol Tanszéken olyan kérdéseket tettek föl nekem, hogy némelyiket maga néhai Joseph McCarthy szenátor is föltehette volna), sehol egy tüntető, sehol egy barikád. Ha a helyzet olyan forradalmi, ahogy ön mondja, annak érződnie kéne. A levegőben, az emberek viselkedésében. Én semmi ilyesmit nem tapasztaltam.

– Ne haragudjon meg az őszinteségemért, magának fogalma sincs a forradalmi módszerekről, a stratégia és a taktika viszonyáról. Amit vázoltam magának, az stratégiai elképzelés. A stratégia nem zárja ki a taktikát. Azzal mi is tisztában vagyunk, hogy a helyzet e pillanatban nem forradalmi. De egy hónap vagy egy év múlva az is lehet. Rajtunk múlik, hogy az legyen. Közben persze taktikai módszereket is alkalmazunk. A helyi nemzetgyűlésben nemrégiben keresztülhajtottunk egy törvényjavaslatot. A törvény lényege az, hogy a földet megművelő paraszttól a tulajdonos nem veheti vissza a földet. A föld ma még nem a paraszté, hanem a földtulajdonosé. Eddig az volt a szokás, hogy a tulajdonos kiadta a földet művelésre a parasztnak. Ha a paraszt jól művelte meg a földet, a tulajdonos visszavette tőle, hogy drágábban adhassa bérbe. A paraszt tehát abban volt érdekelve, hogy minél rosszabbul művelje a földet. Annyit magyarázott itt gazdasági szempontokról, remélem, föl tudja mérni, mit jelent ez. Ilyen törvényt nem egyet hoztunk, hanem sokat. Erről mit tart? Ezt is vagdalkozásnak tartja?

– Dehogy tartom. Az a véleményem, hogy akkor, amikor világforradalmat akarnak csinálni, helyi politikát csinálnak, akkor viszont, amikor a helyi kérdéseket megoldják, világtörténelmet csinálnak. A földtörvény történelmi jelentőségű. India és a világ szempontjából egyaránt.

– Ez a maguk fejtetőre állított, revizionista logikája. Egyébként örülök, hogy a földtörvényt ilyen jelentősnek tartja. Mi is annak tartjuk, magunk mellé állítottuk vele a parasztokat.

– A földtörvény csak az önök pártjának szerzett híveket? Más párt nem szavazott mellette?

– Szavaztak mellette mások is, de a küzdelem nehezét mi vállaltuk.

– Az önöké az egyetlen kommunista párt Keralában?

– Igen.

– Bocsásson meg, ezt nem értem. Tudtommal a Right Party-nak két minisztere van a koalíciós kormányban. Hogy lehet két minisztere a kormányban egy olyan pártnak, ami nincs?

– Szóval ezt is tudja. Két miniszterük van, na és? A mienk az egyedüli kommunista párt. A Right Party revizionista. Mi vagyunk a forradalmi erő.

– A Right Party a földtörvény mellett szavazott vagy ellene?

– Mellette.

– Mit gondol, miért?

– Hogy ezzel is elleplezze politikája revizionista lényegét.

– Nem gondolja, hogy itt másról van szó? Arról, hogy a két párt politikája bizonyos pontokon szükségképpen találkozik?

– Nem gondolom.

– Mit tart ön lényegesebbnek, azt, ami összeköti vagy azt, ami elválasztja a két pártot?

– Azt, ami elválasztja.

– Mi a véleménye Kínáról?

– A kínaiak osztálytestvéreink. A mi burzsoá kormányzatunknak persze sok baja van Kínával. Ha nem lesz burzsoá kormányzatunk, Kínával sem lesz semmi bajunk.

– Mit tart India jövőjéről?

– A gerillaháború ki fog terjedni Indiára. Ennek már mutatkoznak a jelei. Bengáliában és másutt. A fegyveres fölkelés meg fogja dönteni a burzsoák kormányát, és akkor elkezdődik India jövője. A világforradalomban.

– Ön szerint ez mikor fog bekövetkezni?

– Egy-két éven belül.

– Ön ebben feltétlenül bízik?

– Feltétlenül.

– Köszönöm a szívességét, hogy eljött hozzám a szállodába.

– Szívesen jöttem.

– Még egyszer köszönöm.

– A viszontlátásra.