Beiruti vendégjáték

Beiruttal először egy taxisofőr révén kötök ismeretséget.

A repülőtéren ügyetlen utazóhoz illően kisebb kavarodást okozok azzal, hogy hallgatva az ősi tapasztalatra, arra megyek, amerre mindenki más, át az egészségügyi bizonyítványt és az útlevelet vizsgáló posztokon, ahelyett hogy a „Felvilágosítás” feliratú pultnál érdeklődnék a légitársaság képviselőjének holléte felől; így szerencsésen elkerüljük egymást, a hangszóró hiába szólít egymás után többször is, én már hallótávolon kívül, a repülőtér előtti térségen keresem a szállodába induló buszt, mondanom sem kell, hiába.

Teljes sikerrel viszont, ami a taxisofőr figyelmének magamra irányítását illeti.

– Taxi, sir! – szólít meg egy vadász szerénységével.

Itt, fájdalom, egy kis időt újból nyelvészkedéssel kell töltenünk. Rossz fordító e mondatot úgy tenné át magyarra, hogy: „Parancsol, uram, taxit?” Holott a sofőr nem ezt mondta. A sofőr azt mondta: „Parancsoljon, uram, taxit!” A mondat második felét, „amíg szépen beszélek”, már nem tette hozzá, jó barátok kevés szóból is értik egymást.

– Nem, köszönöm – mondom annak az embernek a határozottságával, akinek a zsebében egy krajcár libanoni pénz sem lapul –, a buszra várok, az ingyen visz be a városba.

– Ilyen busz nincs – mondja a sofőr, hangjában a sajnálat merőben új elemével.

– Tudtommal van.

– Rosszul tudja.

– Majd meglátjuk.

Társalgásunk itt megszakad. Technikai okokból. A lelki megtörés technikája megköveteli a beiktatott szüneteket; ismert vallató módszer, hogy az áldozatot két pofon közt pezsgővel és cigarettával kínálják. A sofőr jó kertészként elültette bennem a kétség magvait, és most várja, hogy a magok kikeljenek.

Ezt az időt én viszont arra használom, hogy kézitáskáim fülét megragadva a légitársaság megbízottjának keresésére induljak. Dolgomat lényegesen egyszerűsítené, ha tudnám, melyik légitársaság megbízottját kell keresnem, a MALÉV-ét vagy az AIR INDIA-ét, azt azonban nem tudom. Végül némi kérdezősködés után egy külkereskedelemben érdekelt honfitársam segítségével létrejön a találkozó a MALÉV helybeli megbízottjával, a légiképviselő enyhe fejcsóválással kitölti a szállodai szobafoglaláshoz szükséges igazolást, „a szokásos ügy, mindig átmennek az útlevélellenőrzésen”, és zsebemben a papírral visszatérhetek a repülőtér előtti térségre.

A sofőr már vár rám.

– No bus, sir! – mondja tömören.

– Ide fog érkezni – mutatok magunk elé az úttestre.

– Ide ugyan nem – mondja –, itt fog éjszakázni.

Ebben a pillanatban egy apró autóbusz kanyarodik az épület elé. A sofőr feladva eddigi passzív harcmodorát, támadásba lendül.

– Két fontért beviszem a városba.

– Nagyon kedves – felelem arcátlan udvariassággal, és csomagjaimmal elindulok az autóbusz felé.

A sofőrt nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon a nehézségek elől. Fél lépéssel lemaradva, de kitartóan követ.

– Ez nem az a busz, amit ön keres, ez egy egészen más busz.

Beszélgetésünk kezdete óta most először vagyok fölényben. Nem is felelek. Az autóbuszban már négyen ülnek azok közül, akikkel együtt utaztam a repülőgépen. Fölszállok, és a vezetőülés mögé ülök, a nyitott ablak mellé. A taxisofőr ide már nem jön utánam, de el sem megy. Köröz a busz körül, és az esélyeket mérlegeli.

– Ez a busz – kezd el hirtelen angolul kiabálni – rossz és büdös. A motorja el fog romlani útközben, és különben is egy óráig tart vele az út a városba, szálljanak át a taximba!

Csönd. A vesztett csaták csöndje.

A sofőr kezd összetörni.

– Ez a busz csak egy félóra múlva indul… – kezdi kissé megingott önbizalommal, majd félbehagyva a megkezdett mondatot, legyint és mond valamit, csak úgy maga elé, most már arabul. Nem tudok arabul, de az az érzésem, hogy le tudnám fordítani.

A spanyol házaspár, aki utánam szállt föl az autóbuszba, abbahagyja a beszélgetést, és a sofőrt nézi, ahogy az a „kopj le, öregem” nemzetközi testtartásával, kezét zsebre vágva hátat fordít nekünk, és mintha csak a szél vinné, enyhén imbolyogva visszasodródik a repülőtér kijáratához.

– Fönícia! – mondja a hölgy angolul.

– Az! – helyesel a férje ugyancsak angolul.

Majd ismét spanyolra váltva tovább társalognak.

Félórája értem földet Beirutban.