A bomba
|
| In the upper room, |
| Oh, in the upper room, |
| In the upper room, |
| In the upper room, oh Lord, |
| A bomb is in my tub, hallellujah! |
Dobogás, vastaps.
KAZUKO
Jamagucsi úr tiszteletteljes köszönetét fejezi ki Orbán szannak a szép előadásért, és egyben hangot ad annak a reményének is, hogy a két nép barátságát a jövőben jó irányban fogja befolyásolni a mindkét országban hagyományosan magasrendű fürdőkultúra.
SZERZŐ II
Pont ekkor tűnt volna föl, hogy a Szilvásiné története valahogy túl kerek? Amikor ez már a hetvenes években is föltűnhetett volna?
Ajtócsengő, valaki ajtót nyit.
ISTVÁN
Gyertek be, Tiborék már itt vannak. De az istenért, meg ne kérdezd tőle, hogy min dolgozik és hogy halad vele, mert hónapok óta nem megy neki az írás, és ettől súlyosan depressziós. Még azt hihetné, hogy gúnyolódsz vele. Hallani, ahogy beljebb vonulnak az előszobából. Kedves Tibor, nagy örömömre szolgál, hogy én mutathatom be neked az új nemzedék egyik jeles képviselőjét. Képzeld, még humora is van.
TIBOR
Igen?
SZERZŐ III
Kedves hallgatóink, körkapcsolásos közvetítésünk során most kapcsoljuk Örkény István magyar író lakásának zöld bársonyhuzatú foteljét. Az új nemzedéknek a fotelben kuporgó, jeles képviselője e percben nevéhez méltón a civilizált társalgó képét viselve viselkedik, vár az alkalmas pillanatra, és amikor ez bekövetkezik, némi kortyolgatás után, de még az omlós-ropogós, főtt füstölt csülök előtt (zöldhagymával! lukacsos belű, friss kenyérrel!), azaz még mielőtt a figyelem végképp másfelé terelődne, lecsap. Stúdió!
SZERZŐ II
Tibor, az önéletrajzodat olvasva arra döbbentem rá, hogy mi egy házban vészeltük át az ostrom utolsó heteit.
TIBOR
Igen?
ISTVÁN
Ez komoly?
SZERZŐ II
A legkomolyabb. Ajli, a német házvezetőnő neve volt ismerős. Ajli, Ajli, valami rémlett, és egyszer csak, mint egy mély kútból, meghallottam az anyám hangját…
ANYA
A Rosenbergék bezzeg megpucoltak, és itt hagyták a házat erre a szegény Ajlira. Most aztán az ő vállán a gond, és ha hiányzik majd az eszcájgból két ezüstkanál, megnézheti magát.
TIBOR
Igen, Ajli. Volt olyan. Meghalt.
ISTVÁN
Elég jellegzetes név. Nem szaladgál minden Nádor utcai házban egy Ajli.
SZERZŐ II
Persze hogy nem. Ez az a ház. És mondd, Tibor, emlékszel a homokhegyre?
TIBOR
Milyen homokhegyre?
SZERZŐ II
Hát amit az udvaron kellett tartani tűz esetére, és amibe beleesett egy bomba, és nem robbant föl?
TIBOR
Nem emlékszem.
SZERZŐ II
És a fürdőkádra, amiben megakadt egy másik bomba?
TIBOR
Nem emlékszem.
SZERZŐ II
Jesszusom, egy bomba ül a fürdőkádamban!
TIBOR
Nem emlékszem.
ISTVÁN
De a házra csak emlékszel.
TIBOR
Vontatottan, csak a kérdezőre való tekintettel préselve ki magából a szavakat. Homályosan. Naponta razziáztak. Naponta meg lehetett halni. Ennyi halált nem lehet fejben tartani. Eltompultam. Egy perc múlva már nem emlékeztem arra, amit egy perce megúsztam. Csak arra emlékszem, hogy anyám fekszik az ágyban és tornázik. Másra alig.
ISTVÁN
Hallgatlak benneteket, vészmagyarok, és az jár az eszemben, hogy itt ül köztetek a magyar királyi mázlista, akinek nincsenek ilyen nyomasztó emlékei, mert ekkor ő már régóta egy egészséges klímájú, szovjet hadifogolytáborban üdül.
TIBOR
Hirtelen fölélénkül. Oda nézzetek, az Ottó pipázik. Milyen pipa ez?
SZERZŐ II
Tessék?
TIBOR
Ez a pipa, amit most raktál ki az asztalra.
SZERZŐ II
A belvárosban vettem, egy maszek pipásnál, de már kiszíva. Az új nemzedékek dekadens mohósága… A márkáját nem tudom kiolvasni.
TIBOR
Hadd nézzem meg. Formás. Jól ki van szíva. Szép pipa. És öblös, egy egész estén át lehet szívni. Volt egyszer nekem is egy ilyen pipám. Fiuméban nyertem kártyán. Szép pipa volt, jóízű, jó fogású, nőies idomú, simult az ember kezébe.
ISTVÁN
Na tessék, itt füstöl nekünk egy kékesen gomolygó költő. Vele szemben áll a füstölt csülök zsíros naturalizmusa. Én a realizmusra szavazok: menjünk enni.
TIBOR
Süllyed vissza a depresszióba. Csülökre, magyar!
SZERZŐ III
Kell-e mondanom, mekkora szarban van az új nemzedék jeles képviselője? Megidézi a koronatanút, és az nem emlékszik semmire. Oltári nagy lebőgés! Persze van rá magyarázat. Egy megtört, depressziós öregembernek lyukas az emlékezete. Különös, hogy ennyi minden át tud esni rajta, de hát ez van. Ezt gondolja az új nemzedék az intelligens, marha fejével. Stúdió!
Beúszik ANYA hangja.
ANYA
Doktor úr, csöndben jöjjön, hogy maga is lássa. Most meg misézik. Nézze.
SZERZŐ I
Dojo-dojo-dó dó. Etuló pituló.
ANYA
Leszerelte a káddugót a lánccal füstölőnek, azt lóbálja. És magára terítette a zöld ágytakarót.
PAPPDOKTOR
És mit mond?
ANYA
A mise szövegét. Dominusz vobiszkum.
PAPPDOKTOR
Et cum spiritu tuo. Van még más is?
ANYA
Van. Van neki egy barátja, a Géza.
PAPPDOKTOR
És az miért baj? Legalább nincs egyedül.
ANYA
De ez a Géza a sarokban lakik. Ő meg befordul a fal felé, és órákig beszélget vele. Doktor úr, normális ez a gyerek? Nem bolond?
PAPPDOKTOR
Hova tetszik gondolni. Egy kicsit túl élénk a fantáziája. Vigyék sokat levegőre.
SZERZŐ II
Na persze. Az anyám. Szerinte aki képzelődik, az hazudik is, aki meg hazudik, az gazember vagy bolond. Tanulság: az írók gazemberek vagy bolondok.
ANYA
Más asszonynak normális gyereke van. Csak engem ver az Isten egy ilyennel, akinek egy szavát sem értem, és aki minden szavamat kiforgatja.
SZERZŐ II
Ha élne, talán még elégtételt is érezne. Ő megmondta ezerszer. Addig jár a korsó a kútra… Hát most eltört. A Szilvásiné ráesett, és összetörte. Meg kell ettől vadulni. Határozottan emlékszem arra, hogy ott állok az udvar sarkában, és nézek föl a harmadikra. Hallom a kiabálást. Látom, hogy Szilvásiné a vaskorlátot markolja, elengedi, összeesik. Én erre emlékszem. Hivatásos íróként mégis azt kell mondanom, hogy ez a történet olyan szép, hogy nem is igaz. Ahogy telnek az évek, úgy terjed bennem a kétely, a gyümölcs magja körül kezdődő rothadás, mely végül szétrágja az eleven húst is. Tibor, ha nem ment le a pincébe, nem hallotta meg azt, hogy a bomba átszakítja a szomszédos lakás födémét, ha lement, visszafelé jövet nem ütközött a szomszédos lakás ajtaja előtt támadt csődületbe. Később sem beszélt neki erről senki. Egy fürdőkádban gubbasztó repülőbombáról! Pesten! Mindez csak egy esetben lehetséges: ha nem volt mit látni-hallani, ha ez a történet nem történt meg. Akkor viszont mit csináljak én? Ne higgyek a saját szememnek-fülemnek. Vagy kapaszkodjam abba, hogy Tibor a homokhegyre sem emlékezett? Vagy abba, hogy a könyvében azt írja: a negyediken laktak – egy háromemeletes házban? Hol kiabál ez a nyomorult nő? A harmadikon? Egy rémálomban? Bennem? Tanúk meg nincsenek. Mind meghaltak. Nincs kit megkérdeznem.
BOMBA
Valakiről megfeledkezett.
SZERZŐ II
Maga kicsoda?
BOMBA
BOMBA vagyok.
SZERZŐ II
Na ne hülyéskedjen.
BOMBA
Nem hülyéskedem. Tényleg bomba vagyok.
SZERZŐ II
És hogy kerül ide?
BOMBA
Az amerikaiak dobtak le hármunkat. A másik kettő befulladt az első és a hátsó udvaron egy-egy homokkupacban, én meg fönnakadtam egy langyos vízzel teli fürdőkádban. Mi vagyunk az Amerikai Légierő örök szégyene.
SZERZŐ II
Tehát akkor mégis igaz?
BOMBA
Micsoda?
SZERZŐ II
A fürdőkád meg minden…
BOMBA
Rossz helyen érdeklődik, uram. Honnan tudhatnám én azt? Én a maga tudatában élek, de idestova ötven éve, és hát egy kicsit megokosodtam. Épp ezért most föltennék önnek néhány kérdést. Egy rémkép, amelyikkel ötven éve élünk együtt, vajon nem a valóság része-e? És különbözik-e a lázálmok leglázasabbjától az a valóság, melyben a házmester a Gestapónak, a felesége meg majd az ÁVO-nak adja le a drótot? Számít-e igazából az, hogy az adott esetben egy nő nyelve botlott-e meg, vagy egy gyerek képzelte? Nem ugyanazt jelenti mind a kettő? Azt, hogy túl vagyunk az emberi teherbírás határán? Tudhatjuk-e, hogy hol a rémtörténet és a köznapi határa? Talán csak egy öntudatlan túlélési kísérlet ment végbe egy bérház laboratóriumában. Talán egy élénk fantáziájú gyerek úgy próbálta meg egyben tartani elemekre széthulló világát, hogy a valóság rémálmából egy kerek történetet szerkesztett… De talán mégis én zuhantam alá az égből, és én ugrottam fütyülve fejest egy fürdőkádba, és ezért ülök most a közös memóriába elmentve, a fürdővíz helyett a maga fejében. Az ok és okozat változhat, a lényeg változatlan.
SZERZŐ II
Azért jött, hogy ezt elmondja? Szép magától, kösz.
BOMBA
Hát… nem egészen azért. Az imént csak rögtönöztem. Hobbim a filozófia, elnézést.
SZERZŐ II
Akkor mit akar itt?
BOMBA
Bomba vagyok, föl akarok robbanni.
SZERZŐ II
Maga megőrült. Nálunk évtizedek óta béke van. Olyan-amilyen, de béke. És ez itt egy lakás. Hol akar itt fölrobbanni?
BOMBA
Ahol parancsolja. Az íróasztalnál, a fürdőszobában, az erkélyen. A vécét nem ajánlom, az, hogy úgy mondjam, rossz színben tüntetné föl a dolgot.
SZERZŐ II
De hát a maga háborújának már fél évszázada vége.
BOMBA
És ezt épp maga mondja nekem, aki minden reggel azon dühöng újságolvasás közben, hogy megint a régi szöveg járja, mintha nem is lett volna közben egy világháború. Egy háborúnak, ha eszmei célját nem éri el, nem lehet vége. Bennem elevenen élnek a Szövetségesek eszményei, és elegem van abból, hogy én legyek a Légierő Szégyene. Föl akarok robbanni.
SZERZŐ II
Őrült. Gyilkos! Segítség! Ez mi, ez a ketyegés?
BOMBA
Semmi, csak a gyújtószerkezetem.
Hatalmas robbanás, a zaj lassan elüt, egy-egy visszahulló tárgy koppanását hallani, aztán néma csönd. Gyászdobok dübörögnek rövid sorozatokat, mintha lassú menetben kísérnének egy ágyútalpat.
ÍRÓSZÖVETSÉGI SZÓNOK
Zörögve papírt vesz elő a zsebéből, a név előtt megakad. Búcsúzunk tőled… öő… Orbán Ottó…
DILIP
Sri Ottó Orbán, my friend, good bye…
KAZUKO
Sayonara, Ottó szan odaát…
TITKÁRNŐ
Gépel. Kedves Miszter Orbán. Sajnálattal értesültünk arról, hogy ön alatt fölrobbant a karosszék. Van szerencsénk ebből az alkalomból írt Halálsikoly című verséért két és fél, azaz két és fél angol font tiszteletdíjat fölajánlani az ön részére. Kérjük szíves értesítését, hogy fenti összeget bankátutalás formájában vagy postai úton juttassuk-e el önnek. Legjobb kívánságaival, őszinte híve, Hutchinson és Murphy Könyvkiadó.
Megszólal Johann Sebastian Bach No. 2. c-moll, az „O Gott du frommer Gott” kezdetű korál dallamára írott orgonapartitájának /BWV 767/ egy percnél is rövidebb, első tétele, ezalatt nincs szöveg, utána a zene vagy elúszik a szöveg alól, vagy halkan szól tovább.
SZERZŐ I
Ide nézz, Anya, repülök! Tudok repülni!
ANYA
Nagy szó. Por alakban ki nem tud?
SZERZŐ I
Igazán, olyan vagy. Elveszed az ember kedvét. Azért is repülök.
ANYA
Repül. Repülni tud! El fogja adni a szép, bőrkötéses könyveimet!
SZERZŐ III
Hagyd már azokat a hülye könyveket. A repülésről meg aztán igazán jobb, ha hallgatsz. Nem ő az első a családban, aki repülni tud. Ki mászott föl Szépilonán a remíz tetejére, ki hadonászott a karjával, hogy szárnyam van, szárnyam van, és ki ugrott le, és ki verte összevissza magát a földön, ha szabad kérdeznem?
ANYA
Kificamítottam a bokámat, és a muter dagadtra pofozott. De aztán megjött az eszem, felnőttem, és többet nem próbáltam meg repülni, mert beláttam, hogy nem vagyok madár.
SZERZŐ III
De ez itt egy gyerek, ő még megpróbálja, ő még nem lát be semmit.
ANYA
Író lesz belőle! Sárga regényeket fog hazahordani!
SZERZŐ III
Mit tudni, mi lesz belőle. Minden gyerek egy beíratlan papírlap. Mindegyik újrakezd mindent. Hagyjuk rá. Hagyjuk békén. Hagyjuk, hogy végre szétfújjon minket a szél!
SZERZŐ I
Jé. Egy nagy labda lebeg a semmiben. Óvatosan ráállok. Valami szúrja a meztelen talpamat. Egy kavics. A puha por befolyik a lábujjaim közé. Élünk, Anya. Túléltük. Túléltük a háborút. Süt a nap, fúj a szél. És minden csupa, csupa zöld. Tavasz van, Anya. Tavasz, tavasz, TAVASZ!
Teljes hangerővel megszólal a partita hatodik tétele, a téma diadalmas visszatérése; az orgona fényesen zengő hangja betölti a teret.
Vége