Hahn-Hahn grófnő egyik szemének levele a másikhoz

Beküldendő a megfejtés, hogy a grófnő melyik szemét ütötte ki Casanova azzal, amiről lentebb szó lesz.

Miből lesz a mondat? Sok fényes elme eltépte magát már ezen. Természetesen Maggi levesporból, egy kis forró víz hozzáadásával, de majd hülye leszek elárulni a receptet, tanulja csak meg a sok gecihuszár, hogy mi az irodalom. Holnap érkezünk Ulmba.

Autóval mentünk föl a hármas összefolyásig, ahol a Dubist és a Nebich egymásba ömlik és Dumává változik. Lementem a partra, semmi érdekes, minden csupa víz. Beledobtam egy rokont, elég van belőlük, hogy mérni tudjam a sodrás sebességét. Gyors fejszámolás, az annyi mint huszonöt nap (kerekítve). Huszonöt nap, míg a rokon leér a Fekete-tengerig, ha időközben ki nem fogják. Elnéztem a csillogó Dumát. Mintha a szívemből folyt volna tova, zavaros, nagy és bölcs volt. Meg voltam hatva.

Ulmról az embernek nem jut eszébe semmi. Hamelnről viszont eszembe jut a patkányfogó, aki megfogott valamit, de az nem patkány volt, hanem egy szőrös…

– Ki ne mondja – sikolt föl Donatella Dalmácia (rokon, de most nem mondom el, hogyan, mert baromira komplikált, elég legyen annyi, hogy Raguza érintésével).

– Hát szabad ilyet, lelőni a poént – búg föl a grófnő is (én) –, maga nagy csacsi!

Én kedvelt magyarjaim, Erkel Ferenc és Hunyadi László, az nincs. A probléma problémája a tudomány szerint, mely ebben a kérdésben – és ez tárgyunk szempontjából korántsem elhanyagolható – merev álláspontot képvisel, az, hogy a történet nélküli regényíró: fasz nélküli Casanova. Pfui, Scheisse, kiált föl Onkel Pepino (szintén rokon, by side, azaz oldalágon. Orániai Vilmos és a Hohenzollernek közvetítésével), micsoda modor! Mármost ez igaz, de ettől még a probléma fennáll, és ezen a ponton a tudománynak látszik igazának lenni, mert ami a regényíró fentebb említett hiányosságát illeti, az megvan neki. A legfőbb komplikáció mégis az, hogy selymes nyelvével e nyalka lovag oly behízelgőn tudott volt csevegni, hogy a társaságban, melyben én is ott valék, a hölgyek mind elélvezének. Különösképp Erzsike kuzin, de erről majd máskor. Mert most egy váratlan esemény történik.

– Mein Sohn – pattan föl a Péter Vatija (a Péter egy idétlen kamasz, ráadásul pápaszemes, naná, katolikusok) –, te csak ne guvaszd itt a szemedet! – És lehúz egy rémes pofont a szegény fiúnak, aki mind ez idáig az Erzsike kuzin egy bizonyos pontjára meredt. A Péter Vatija, ilyen ember ő. Egy Erlkönig; különben ő is rokon. Mindazonáltal a Casanova kérdése (új kasza, nincs… – bocsánat!) még mindig nincs megoldva. Nem is szólva arról a mellékkörülményről, hogy az ólomkamrákból kikerülve lett neki négy (öt? hat?) gyereke. Rejtély! Kapjuk csak elő a soha el nem készülő Nagy Magyar Enciklopédiát! Rejtély, lásd regény. Regény, lásd posztmodern. Posztmodern, lásd noboszdmeg. Íme, a titok nyitja! Az ősi olasz-magyar barátság. A pannon virtus. Korpázd a bestyét! Porkázd a Madonnát! Ami azt illeti, korpázzuk is a porkát, hogy a szovjet piac helyett legyen végre valami más ma. Donna, persze.

TÁVIRAT

elegáns, tartós, tiszta gyapjú szöveg. ezzel együtt az a dolog a sztorival komoly. nem vonz a jövő, ha e kedves embert is el kéne kezdenem unni, mint némelykor tandorit.

VÁLASZTÁVIRAT

jöhetsz az enyves hátamra sízni.

Péter végre meglátta a Hunyady gőzöst, fedélzetén a Hunyady családdal, kezdhetett számolni.

Hunyady Alajos, Hunyady Adél, Hunyady Béla, Hunyady Benő, Hunyady Cili, Hunyady Csaba, Hunyady Dezső, Hunyady Rezső, Hunyady Sándor, Hunyady Szabolcs, Hunyady Szilvia, Hunyady Ubul, Hunyady Vendel, Hunyady Zsolt, Királyhegyi Pál, de mi ez itt, ez a mínusz három?

HUNYADY CILI: Mama, fogjál nekem békát!

HUNYADY SZILVIA: Majd fog neked a Péter bácsi, ő úgyis ráér.

Így történt. Így tűntek el hárman a Fekete-tenger sötétjében, elöl a béka, mögötte Péter, utánuk a regény.