– Álljon fel!
– Üljön le!
– Maga volt?
– Én voltam.
– Nem maga volt.
– Nem én voltam.
– Hazudik.
– Nem hazudok.
– Menjen föl!
– Jöjjön le!
– Ki volt?
– Ő volt.
– Ki az?
– Én.
– Hazudik.
– Nem hazudok.
– Álljon a falhoz!
– Jöjjön el a faltól!
– Ki volt?
– Én voltam.
– Nem maga volt.
– A fal volt.
– Hazudik.
– Nem hazudok.
– Ki a fal?
– Maga.
– Én?
– Nem maga, én.
– Maga?
– Nem én, ő.
– Ki?
– A fal.
– Hazudik.
– Nem hazudok.
– Elmehetek?
– Elmehet.
– Hova megy?
– El.
– Jöjjön vissza!
– Minek?
– Csak.
– Nem fáradt?
– Fáradt vagyok.
– Hagyjuk abba!
– Jó.
A tanya vergődő, fekete pont a déli táj mézzel leöntött papírján. Átmeneti arany, apró csíkokra szabdalt elesettség.
Wertheimzár kilép a tornácra, a nőt nézi.
A nő fölvesz egy puskát, hosszan céloz, lő. Leteszi a puskát, fölvesz egy másikat, céloz, nem lő.
Wertheimzár a nő arcába hajol. A nő feje szőke áttételek sorozata, a haja színe elbomlott álmélkodás.
– Miért csinálja?
– Három gyerekem van.
– Kitől?
– Nem tudom.
– Nagyok?
– Meghaltak.
– Mikor?
– Szülés közben.
Wertheimzár visszamegy a házba, fölvesz egy pisztolyt, a csövet a szájába veszi, szopogatja.
A falon elsárgult fotó. Újhelyi Szilárd koronásan, palástban, jogarral.
Wertheimzár kiveszi szájából a csövet, lő. A fotó közepén kis, perzselt lyuk keletkezik.
Wertheimzár arca kilazul, elenged. Hátradől, pihen.
A nyár esetleges, tág síkjai között összelapult, eltévesztett parasztház. A nap lassan hüvelyezi törékeny cserepeit, mintha vízből volna.
A házban tizenkét ember, kucsmában. Dante Pavelics óvatosan közellép hozzájuk, egyenként lelövi őket. Wertheimzár mellette áll, nézi.
Dante Pavelics eldobja a pisztolyt, átkarolja Wertheimzár vállát.
– Itt vagy?
– Itt.
– Gyere.
– Megyek.
A bizonytalan térségen elrajzolt pontemberek nyüzsögnek. A szél elvonatkoztatja a földet, eltéveszti a körvonalakat, átáll az ellenséghez.
A pontemberek egy makettra lőnek. A makett egy AB rendszámú Volga kocsit ábrázol, a kocsiban Újhelyi Szilárd ül zakóban, nyakkendőben. A Volga mellett egy másik makett. Hatalmas, színes táblán fekete felirat: „Srácok a pácban produkció, gyártásvezető Staub Amál.”
A levegő lágy hajlatai kikezdik a fény ellenállását. Az ég romlik, pusztul.
A térség közepén egy fiatalember bőrkötéses könyvből hangosan olvas.
– Én istenem, jó istenem, lecsukódik már a szemem, de a tiéd nyitva, atyám, amíg alszom, vigyázz reám!
Wertheimzár hangosan utánamondja a szöveget.
Utána odalép Dante Pavelicshez, és fojtogatja egy darabig. Majd átöleli, szájon csókolja, és a vállára borulva hangosan, felszabadultan zokog.
A fiatalember leteszi a bőrkötésű könyvet, és bead Wertheimzárnak egy Sevenal-injekciót.
Wertheimzár lelövi a fiatalembert, Dante Pavelicset és az elrajzolt pontembereket. Hangosan, szaggatottan lélegzik. Majd lassan lefelé fordítja tekintetét, a pisztolyra, az arca kisimul, puhán elfüggönyöződik. Mosolyog.