A német nyelvű, képes hírmagazin, mely mostanában tájékozottságom legfőbb forrása, képes riportot közöl egy bizonyos Hannibál nevezetű úr vállalkozásáról. Az illető elefántháton óhajt átkelni az Alpokon. Mit mondjak erre? Én ötven évvel ezelőtt vonattal mentem Triesztbe. Változnak az idők.
*
Kertünkben kihajtott az első kankalin.
*
Visszatérve Herr Hannibálhoz. Az amerikai Massachusettsben (ezt az értesülésemet is az előbbi forrásból merítem) mostanában mind gyakrabban foglalkoznak ezzel-azzal. Mi lesz ebből?
*
Kertünkben kihajtott a második kankalin.
*
Az emberiséget különben (ez most arról jut eszembe, hogy sehogy sem találom a fentebb már említett német nyelvű, képes hírmagazinnak fentebb már ugyancsak említett számát) a környezetvédelem esztelen elhanyagolása jellemzi. Tegyük föl, hogy Hannibál úr vállalkozását siker koronázza. Mi fogja akkor az Alpokat koronázni? Elefántfekália. De hát mi dolga ezzel egy kiskerttulajdonosnak?
*
Kihajtott a harmadik is.
*
Íróvá tudvalevőleg úgy lesz az ember, hogy egy légzőkészülék segítségével lemerül Thomas Mann (a harmincas években divatos német író) „József és testvérei” című regényébe, hogy ott – miközben gondosan ügyel a nyomáskiegyenlítés céljából beiktatott merülési szünetek betartására, mely gondosság által megakadályozható a mondatrészek fulladást okozó összetapadása – a leendő íróra olyannyira jellemző kitartást tanúsítva addig gyakorlatozzék, míg a kellő műfogások birtokában és testi épsége veszélyesnek mondható kockáztatása nélkül továbbmerülhet oda, ahonnét már látszik, ha nem is a pont, de legalább egy pontosvessző; az elmélyedésnek ezen a fokán a leendő író tüdejében egy összefüggő stílusréteg, úgynevezett Kaf keletkezik, amit persze nem ajánlatos egyből felköhögni, mivel ez esetben, figyelembe véve a körülményeket, komolyan számolni kell a tüdővérzés eshetőségével, miértis ilyen alkalmakkor sokkal célravezetőbb amúgy is nagy megterhelésnek kitett tüdőnkből csupán egy-egy szerénynek mondható darabkát, úgynevezett Kafkát kibocsátani, mire a légzőkészüléknek leesik az álla, ami a továbbiakban
jelentősen megkönnyíti az ekkorra már többé-kevésbé írónak nevezhető egyén víz alatti légzését, és nagyban elősegíti a víz alól való (lassú) feljövetelét is, melynek során persze éppoly gondossággal kell ügyelnie a körülmények (lassú) megváltozására, mint korábban, amikor még lefele tartott; ekképpen, tehát a mondottak szerint eljárva, azaz fölfelé lebegtünkben is szem előtt tartva az írói munkához kiváltképp szükséges folyamatosságot, és, ami legalább ugyanolyan fontos, a megszakítatlan munkafolyamat során egyre több, a későbbiekben felbecsülhetetlen értékűnek bizonyuló, mert a gyakorlatban is nap mint nap hasznosítható tapasztalatra szert téve, mind nagyobb és nagyobb darabokban adhatjuk ki magunkból a bennünk időközben képződött stílust, míg végül is a maradék egy darabban, úgynevezett összesben kijön, amikor is végre – a körülményekhez képest – nyugodt lelkiismerettel és a – megint csak a körülményekhez képest – jól végzett munka örömével elmondhatjuk, hogy kint vagyunk a vízből, mivel e pillanatban nagy valószínűséggel, mondhatnók, teljes bizonyossággal megjelenik az ekkorra már teljesen elkészültnek tekinthető író szeme előtt az áttekinthetően arányos mondatok és az aggályos tömörség
legfőbb célja, a különben vesződséges és nemegyszer veszélyes írói munka legfőbb jutalma, egy mások szemében talán közömbös semmiségnek tetsző, az írásművészetben mégis oly fontos apróság, aminek sajnálatos módon most éppen nem jut eszembe a neve, egyszóval az a bizonyos hogyhívják, mely pont akkora, mint egy.
*
Még az előbbihez. Habent sua fata libelli. Magyarul: A fater annyi libexint szed, mint egy zuáv.
*
Kertünkből kihajtott az első Volkswagen.