Szegénynek lenni, ha viszonylagosan is, annyit jelent, hogy az embernek egész
egyszerűen nincs képe karácsonyfadíszekkel teliaggatni az emberi beszédet és ünnepi
szónoklatot tartani egy háború katonáinak a rekettyebokor szárnysuhogásáról. Szegénynek lenni
olthatatlan vonzódás aziránt, hogy igennel és nemmel válaszoljunk, ha valaki valamit kérdez
tőlünk. Szegénynek lenni annyit tesz, mint mezítláb átkelni a technika üvegcserép-tengerén, és
kézből etetni egy összkomfortos oroszlánt. Megtanulni egy fordított morált, kiismerni egy lefelé
magasodó épület rejtett kazamatáit, visszafelé kúszni a történelmi barlang egyre szűkülő
folyosóján a lényeg műhelyéig, ahol vérből és nyomorból készül az emberiesség tündéri látszata.
Szegénynek lenni egy olyan világban, ahol Romeónak autót és Júliának kozmetikai cikkeket
neveznek, kínos érdem, de szerencsés kín is, mert szegényen az ember a gondolkodás ostromlott
erődjét lakja, és nem hisz a szabad elvonulás lehetőségében, de szőrén ülve meg a lobogó
sörényű földet, megfontolt dühvel sarkantyúzza. |