| Elég, elég, elég. A csahos dög készülődik |
| a romantika torkát átharapni: elég belőled. |
| Elég a kéjes meghatottságból, még halálos gyászát is utálom, |
| még rettegése is csilingel, jaj, jaj, mint egy hangjába szerelmes karácsonyfa, |
| még a szája is undorít, e csókkal és nyelvvel népes, bársony súgólyuk, |
| honnét a szikár eszmény egy kövér énekesnőt bátorít áriázni: |
| kuss, rohadt csipogás, költészet, angyalok modora, a rosseb beléd, |
| eb-időm foga közt nadrágom szára, a halál foga közt törékeny csillagom, |
| és teli a szám foggal és dühvel, teli vérrel, csonttal, pincével, háborúval, |
| hú, hú, tör ki a torkomból a gyermeki vonítás, a fulladásig visszanyelt, |
| az apám csontjai ezek, ezerötszáz csontváz összekevert darabjai közül is kiválasztom őket, |
| ez a koponya ismerős, ez a szánalmas eszméktől illatos, ez a fekete hajjal híjas, |
| ez kísért reggel a tükörben, erre hasonlít, aki rámhasonlít, |
| hú, hú, hogy dögölne meg, aki ezt tette, hogy támadna föl, hogy csinálna akármit, |
| mert négy lábam kaparász a küszöbön, mert selymes szőröm eleven bunda, |
| mert vakargatnád a fülem tövét, de az ujjaid elvesztek a kihantoláskor, Kőszegen, |
| és kamatozhat könnyet a tragikus mutatvány, többé nem érdekel |
| sem a kicsinyes bosszú sem a fennkölt megértés, rühellek, szégyen szájkosara, |
| pórázzal kegyelt ez a nagylelkű csillag, árvának ölelt és árvának pofozott, |
| fogak, fogak a számban és királyi ugatás. |
|
| Mennék én emberségem csodáját elsiratni, ha tudnám, hogy hova, |
| ha nem ettem volna az aknával fejbevert ló húsából, ha nem láttam volna, |
| hogy bicskával metéli a táltos tomporát Darwin nercbundás lánya: |
| édes volt az a hús, mint az epe, nyelvemre öklendést tetovált, |
| hogy halálos mézzel hányjam teli a tavaszi köpőcsészét, |
| hogy megszőrösödjék csupasz testem, hogy szimatot kapjon esztergált orrom, |
| és fújjam a Csontodért Rendületlenült, a takaratlan önzés himnuszát |
| egy párnás furfanggal gyilkoló világban, |
| és ne simuljak a szerzés csavarmenetébe, de törjek bele, |
| és ne a zabálás üdvét zengjem, de fajtám korgó gyomrát, |
| a szabadság titkos hormonját egy földgömb formájú mirigyben, |
| mely dühvel és gyönyörrel kormányozza testem nedveit; |
| eldobált újsággal díszes vérpadon őrjöngjön vérért, ha akar, az ősz, |
| a kozmikus vegyesbolt érdemét tagadni jött el kuvasz-korom, |
| sugaras csontot dicsérni nem a szemétből kikotort pénz kicsinyített napját, |
| mely sakál-eszméket futtatva arannyal a szélvédő üvegre süt: |
| halálra morogni jött el a komondor ős-dühe, |
| a bogárzó bolygót összeterelni a vers. |
|
| Nem megyek sehova, a tűzvész dingó jár a szobámban |
| és vörös szőrétől tüzet fog az asztal, a polc meg az ágyhuzat, |
| a dekkáni dögletes hő fölárad az imával szavatolt mennybe |
| és olvad a repülő szárnya és tűzben pörög a légcsavar: |
| nincs több álmatag utazás, a nyomorral szembesít minden ismeret, |
| a gyászos magánügy gyászosabb közügyekre kancsít, |
| kész, vége, nem megyek sehova, undorít ez a könnyes ricsaj, |
| ez a ha-megérte-volna, ez az isten-nyugosztalja, ez a saját-halottja, |
| elég, elég, elég: gyere csak, zabáld a szőnyeget, edd a virágot, |
| dugd be perzselő orrod a pompadouri nejlonok közé, |
| halandó vérem és valóm, hasadt tudatom vörös remekműve, |
| ki kőszén-orral utálod egy-a-sok közül emberarcomat, |
| tátsd ki a szád, te néma, a mozdulatoddal ugasd, |
| hogy november borotvált arcán június vörös bélyege ragyog, |
| mert bennem a te mancsod, szemfogad, lángoló garatod lakik: |
| sejt a sejtnek, csont a csontnak jelentse, |
| nád-dárdájával a balekok balekja, Don Quijote eljött |
| a fekete szélmalommal vívni. |
|
| Elég a gyászos orrfújásból. Az ostrom mosollyal indul, |
| vége a kaszás mítosznak, a csont-végrehajtón az idő csak röhög, |
| itt sokkal ravaszabb módon készül a nagy leszámolás, |
| a hóhér ha csuklyát visel is, csak az anorákét, |
| és rámhasonlít, miközben húzkod, hogy játszunk „tötyi-pötyit”, |
| itt nem reneszánsz csatát pingál a falra a realista díszlettervező, |
| családi drámához két szoba összkomfort a díszlet, tisztelt igazgatóság: |
| itt utcai harc lesz, saroktól sarokig, széktől asztalig, minden pontért, |
| itt a fogam közül úgy kell kitördelni a csontot, a cigarettát, a mosolyt, |
| itt sejtenként kell agyonverni a testem, hogy többé ne rugdalódzék: |
| szellem-bokádra vágyik a fogam, idenézz, hülye kísértet, |
| és nappal gyere, ha jössz, ne éjszaka verje föl |
| a szomszédokat rekedt ugatásom! |
|
|