| Vége a csevegés násztáncának a kikelet smaragd parkettjén, |
| tüzet fogott az elvarázsolt kastély, lángol a papundekli, |
| vége, hibátlan hanglejtés, a szívtől-szívig szaltónak, |
| halálos hibával terhesen feljön az esthajnalcsillag, |
| sarlós csőréből a tollas sötétnek víjjog a záróra, takarodó, |
| vége a táncnak, fekete csipkebugyik és illatos melltartók, |
| vége a zenének, kisasszony, csókoljuk a kezét, köszönjük, |
| mehetünk haza megöregedni, meghízni, elmosni a csetres edényt, |
| tömött szatyrokkal a golgotai vánkosra, a lázlapok közé, a földbe, |
| vége a dalfarsangnak, fosztják koponyád májusfáját, esztelen tavasz, |
| arcod avarát novemberi gereblye vonja halomba, fogaid szádból kisöprik, |
| jön a vacogó szellem, a szél, hogy csontjaidról a húst lefújja, |
| jön a kirúzsozott sakál, hogy leolvassa melled óráját, |
| vége az áriáknak, tisztelt közönség, a költői papagáj berekedt |
| és bilinccsel nyelvén bámulja a tar fák donkanyar ágait, |
| mert átüt a vér a virágok zubbonyán, a zöld bakancsról a talp leválik |
| és kikel a sárból a rovátkolt féreg, a szörny, a giliszta-idő. |
|
| Vége a mesék nyarának, jön a tél, a kályhában farkas vonít |
| és füstös kendőkbe törli könnyét az ablaküveg, |
| jönnek a karbantartók, hogy átmázolják a világ illúzióit, |
| de a festett mosoly alól kilátszik a szálkás deszka, |
| rugóra járt a legenda, a fecske-Nizsinszkijt drót rángatta; elég belőled, |
| takarodj, ifjúság, csodák elsőszülöttje, taposs a guruló fillérre, |
| lógj a villamos lépcsőjén, tolongj a boltban a pult előtt, |
| vér a véremből, gyalázatos és parázna, ki meghágtad a földet, |
| ki eleven bottal vadásztál ölében sikamlós halakra, |
| hülye és halhatatlan kölyke a tilalmas örömnek, |
| gyereksírás kürtöl a fülembe, a halál hírnöke, |
| elvesztem én mint tű a napok kazlában, |
| odavarrt sorsom a földhöz, gombot e kopár kabátra, |
| vége a paradicsomi öncsalásnak, sírom fogja a kezemet, gyerünk sétálni, |
| vége a tündéri balhiteknek, gazellára áhítozik a nyájas oroszlánkölyök, |
| és tejfogakkal szögezik a földhöz a napsütötte koporsó födelét |
| és édes, édes, döngi a kalapács, hogy mosolyból legyen a szemfödeled. |
|
| Vége a súlytalanság menyasszonyi állapotának, istenül újból az egyszeregy, |
| szögekkel veri át a nehézkedés a technika sisakos Krisztusát |
| és látni a határt a határtalanban, a boldogság csalétkét, |
| rúdrakötözött szénacsomót a tudós szamarak orra előtt, |
| látni az ősz kabinablakából a délkörökkel összevarrt labdát, |
| amit őrült kamaszok rugdalnak a csillagok kapui között, |
| látni a hús fáradt madarát, az ereszkedő keblet, |
| düreri ráncot a szoknyás csikó orcáján, eleven gyújtózsinórt, |
| hé, sima hasak Kolumbusza, vége a kirándulásnak, megyünk haza, |
| megyünk bele a földbe, megyünk a fekete foghíjba tömésnek, |
| megyünk e lombos kocsma mámorát kihányni a vasbeton latrinába, |
| mert féreg mászik a testünkön, számokkal tetovált süket és vak fonál, |
| mert a ragyogás számlapján körbeforog a sugaras mutató |
| és a megváltás lekési a mennyei csatlakozást |
| és kipukkad a beszentelt léggömb és napalm esőzik az égből manna helyett, |
| mert bosszú készül a szeretet műhelyében és az ember reménye |
| tigrisként ásít a sors rácsa mögött. |
|
| Vége a zenés toroköblögetésnek, elbocsátlak, hangzatos bohóc, |
| láttam a földet, az óceánba mosta bütykös lábát |
| és kőkori közönnyel nézte, hogy a gyufaszál-csónakon imbolygó halász |
| fakardot lengetve vív a tenger hullámzó fogaival, |
| láttam a nyomor faragványait tüzes ponyvába burkolva, |
| cigarettázott a közönség és repülőjegyekről értekezett, |
| vége a tündéri kornak, kancsít a sírból a furfanggal kipingált ribanc, |
| vége a pálmaág mítoszának, késik a galamb eljövetele, |
| hiénát melenget szívén a szükség, dögevő kitartást, |
| hogy kiássam a parázsló rögök alól eltemetett lázadásom, |
| szájamba fogjam életem, e nemes és egyedüli csontot |
| és szánnivaló gőggel ugassam: bár lábunkról lever a téli lehelet, |
| a nyár a mi zsákmányunk, a csókot a mi fogunk ropogtatja, |
| a kacér égitest derekát egy fordulón át mi szorongatjuk, |
| porból porba özönlő oktalanok. |
|
|