Ennek a faros-kebles hegynek igazi évszaka a tél. Amit minden tollas nász
vőfélye, a nyár gőgje virágjában figyelemre sem érdemesít, ő ismeri zordabb vonásait is e
földtani hölgynek. A szőlőlevéllel takart dühöt. Paráznaságát, önzését és szeszélyeit. Csakhogy
öreg már a keresztesháborúkhoz. Utálkozás helyett mosollyal nézi a bazalt ribancot: mellét a
hónak feszítve, hogy áll ott bűneire büszkén, mint egy hatalmas kotlós, kinek csibéi a dombok,
és udvara az idő. És feje fölött hogy ragyog az ég! Mint egy káromkodás. Kendője mennyei
pálinkaszag. Habár fanyar, a sorsnak is van humora. Az országúton pufajkás lányok nyílt „e”-ikkel ültetik tele a városi argót. „Ne ám aztán valami gáz laegyen baelőle!” Széltől kimart arcuk
eleven zászlóját háborúk helyett a vegyesboltban lobogtatják. Kenyeret vásárolnak és
körömlakkot. Kendőben, tréningnadrágban, kezükben rádióval ők a föld szépségkirálynői. |