Ahogy a házat körülvették, sugárzott róluk a szakértelem. Sehol egy fölösleges
mozdulat. Sehol egy elhibázott lépés. Klasszikus egyszerűséggel zajlott minden, akár egy barokk
zeneműben vagy egy fogorvosi székben. Műtét volt ez, nem embervadászat. Fegyver a vállról,
laza testtartás, lépések jobbra-balra, szükség szerint, akár egy tánciskolában. Parancsoljon, csak
ön után – alig érzékelhető, mégis határozott taszítás a lapockák közé, semmi művészi
kegyetlenség. A gépek menüettje: közlekedés, hibátlan forgalom. Diesel-rondók, ponyva-szonáták. Formátlan fájdalom után a megkönnyebbülés elégiája: a házakat kiöblíti a szél. A giz-gaz vércsomói, vályogfal-köpetek egy csésze faluban. Az őszi anarchiából kiváló görög eszme: a
lépések oszlopsora. Menetelő remekmű. A mérték és arány alpesi tisztaságában nemzedékek
gyakorlata ünnepli önmagát. Ó ecsetek! Ó vésők! Ó elkapott mozdulatok! Nem mindennapi
pillanat: egy domb talapzatán vad és vadász. A végkifejlet prózaibb. A ház, mintha eszébe jutott
volna valami, magasba lökte tetejét, majd gőzölögve ellapult a földön, mint a tehénganéj. A por
még egy ideig lobogott fölötte, aztán eloszlott. Egy térképhibával bölcsebb a föld. |