Ravasz kornak kereskedő a hőse. Az orléans-i szűz, mi tagadás, belekóstolt a testi
gyönyörökbe, és egy rossz házasság romjaival szivacsos arcán utazik azon a hajón a nap körül,
ahol az érdem mindig is potyautas volt. Dauphinje királyi cím helyett könyvcímeket visel: „Líra
és lendület… A mediterrán jellem…” Unatkoznak: silány történet az éhezőnek enni adni. Az
iparosítás katonái nem viselnek sisakot, aranyhajukon nem szikrázik a nap; fegyverük gyári
csavarhúzó és vonalzó. Számokba öltözve, a végzet csaták helyett konferenciákat látogat.
Trillázhat a szárnyas szenvedély, csak díszmadár a tárgyilagosság kalitkájában. Íjászok, akik
szőrén ülik meg a földet? Divatjamúlt csaták, ahol mell a mellen szikrázott, mint a köszörűkő?
A korona a sublódban, a máglyát elmosta a víz. Egy püspök éppolyan turista, mint a többi. Ha
van igazán üres kéz, az emlékezeté az. Minél telibb, annál üresebb. |