Világ kiserkent borostái, jégcsapok. Mintha az örök üresség borzalmai tartanák
fogva a föld tekintetét, és rémületében minden szál ősz haja az ég felé meredne: megfagyott
háború az erdő. Egy őrült stratégia névtelen katonájaként ág az ág ellen szegzi lándzsáját, kéreg
a kéregnek feszül, fokozhatatlan szenvedéllyel, melynek nincs tárgya, sem célja, és nem is volt
soha. A gyűlölet kristálya ez, meddő remekmű, melyet egy tócsából csiszolt ki szelek korongján
a tél. Gondjaihoz aggott és zöld uzsorák helyén a hó bibliáját olvassa a táj. Sovány ösvényei
ráncok az idő homlokán. |