Semmi baj

Pont a kozmikus mondat végén,
légypiszok élet. „Az én feleségemnek”
(mosogatóvíz szemek, eukaliptusz haj,
bútorozatlan elme) „nincs szüksége
udvarlókra.” Csak a szélre,
a lobogó vitorlákra. A napellenzőre.
Hogy kimondja önnön szépségét: varrógép-nyelven
a féltüdővel köhögő tűzgömbön. Eszméktől manőverezve
mélyhűtött rémképekig. Mindig szorosan
Kolumbusz nyomában. A szabók mindig is
yachtjukon végzik, déltengeri fűszoknyák
hamujával a fedélzeten. Szívük pernyéjével
kiáltó szájukon: ó egyedülvaló fényesség,
Hellász elsüllyedt, a Golgota merül!
Az ember műhelye teli piszokkal. De semmi baj.
Megbízhatók a csillagok.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]