„Házak. Kapualjak. Behunyt szemmel is ismerős világ. De semmi kegyelet. Ha
számot kéne adnom valamiről, aminek neve sincs: se csönd se csillag. Csak Kugler elvtárs
aranyfogai. Csak ez a végtelen drótkerítés saroktól sarokig, És mögötte a giz-gaz Csendes
Óceánja. Az üzletek foghíjas polcai. Nadrágtartók és félretaposott cipők. A külváros anyajegyei.
Se vitorlák se tópart. Se szívig hasító nyarak. Hajam sárkányán poros pikkelyek. A rossz évek,
mint az eső, lassan dobolva eláztatták izmaim. Lepattant inggombok között kiköt a képeslapok
yachtja, orrából indián-barnára sülve bámulom a déli tengert, »szívem a szerelemtől könnyes«,
dúdolom. Egy csőrepedés hajóskapitánya. Ki milyen emlékekkel indul. Kis ország a szegénység
legelőjén, emlékeim anyaállata. Házak. Kapualjak. »Szépen nőnek a fiai, Kovács úr.« Zajos
történelem, kevés esély. És kevés személyes szerencse. Saroktól sarokig villamoson.” |