| Nem és nem. Csupa romlandó képzet, |
| alkalmi metafora és hiú hasonlat, |
| kristály meg krinolin bim-je meg bam-ja, szédült összhangzattana |
| vérnek és haragnak egy orv zenékkel csipkés mór mecsetben; |
| ostoros sugallat, bárányod cigarettacsutkával szája szögletében |
| és a hasztalan fölismerések méla kolompját rázva |
| ballag egy eszményi legelő zöld háttere előtt. |
| Nem, nem, nem. Talmi pásztorjáték. Veszélytelen dallam. |
| Nem ez a lerobbant mondat-alkotás, |
| mely a képzelet beakadt kuplungja által |
| zörögve rázatja a költészet karosszériáját, |
| nem ez az ihletett tapéta a mennyen, ezek a kék girlandok, |
| melyek a föld szégyenét rejtik, poloskákat és nyomort, |
| nem, nem, nem. Tündéri kelepce ez, |
| álcázott kalitka, melyben a beszéd a maga fülébe trillázik, |
| hogy ne hallja a háború náthás prózáját a hangszórókból, |
| mely sorakozóra vezényel a pályaudvarokon. |
|
| Fölvonta papír-vitorláit a könyvnyomtatás szelleme és húgai keresésére indult, |
| hogy klasszikus vonzatait aggassa fülükbe függőnek, |
| de kirámolt szobákat talált padlójukon újságba csomagolt ürülékkel |
| és sebesülteket a fák alatt orpheusi ír híján döglődve, |
| ipart és számokat ott, ahol a hétköznapok csücske |
| kikoptatta a világ könyökét, |
| a vagyon csontvázán a szegénység átlátszó húsát |
| és a költészet műhelyében egy álmatlan mesterembert, |
| aki csavarjaira szedte szét a ketyegő mellkast, |
| hogy egy másfajta időt mutasson, a révület kora helyett |
| a dühödt tárgyilagosságét, hol nem csúszik hiba a harag számításába |
| és időre érkezik a nyomor penészes kikötőibe |
| a bosszú friss kenyere, a föld. |
|
| Nem és nem. Aki itt fogai fehér ingében |
| és nyelvén hibátlan választékkal próbált szónokolni |
| a fűszálak tövén porosodó bukolikus csendről |
| a parlagi szenvedés tagolatlan nyöszörgésének, ecetet és epét köpött |
| a hallgatóság pofájába, halált a kopár bölcsőbe, |
| ahol teli tüdővel bömböl a rúgkapáló tavasz; |
| mert hátát a nyomornak vetve azt rontja meg a képzelet, |
| amit magához akar ölelni és viharos tülljeiben keringőzzön akár egy tenger is, |
| ha süllyed a halász rozzant bárkája és nadrágjába vizel a rémület, |
| nincs elég fényessége a földnek, hogy kivilágítson egy fekete kendőt, |
| mely ronggyá ázik a világ sötétségében, és szava az elegáns isteneknek, |
| hogy kimondják az árvaság aszályát, mely olyan hangokat hallat, |
| mintha hasbaszúrták volna egy konyhakéssel. |
|
| A nyelv lázadására van szükség, a szavak élére, |
| nem a vízfesték ömlengésére önnön fenségéhez, |
| kiegyenesített mondatokra, hogy bezúzzák e barokk ricsaj kapuit |
| és leverjék a falakról a fölösleges gipszet, |
| az együgyű rózsákat és a történelem szentképeit, |
| hogy a véres malter alól kivillanjon a csupasz tartalom: |
| az ember annyi, amennyi a szabadsága |
| és a szabadság annyi, amennyit az ember áldoz érte; |
| üzlet ez szív és sors között, misztika nélkül kötendő alkuja |
| földnek és mennynek, halálos haszon és gyönyörű veszteség, |
| rontás és teremtés ugyanazzal a mozdulattal, |
| kinyújtott kéz, mellyel az idő a reménybe kapaszkodik |
| és az idő fogantyúja, melyet halálig markol a remény keze. |
|
| Ó csődbement díszletek labirintusa, harag keresztútja, jövő, |
| merő esetlegesség telve pontos előrejelzésekkel, |
| összeadási hibákkal zsúfolt megbízható számítás, |
| benned csak az bízhat, aki bizalmatlanul tekint a szapora képzelgésre |
| és nem hisz a fölszarvazott mesében, |
| hogy eljön a mosolygás özönvize |
| vigyorgó özvegyekkel és kuncogó árvákkal; |
| szeplők és lázkiütések tavaszi föltámadásakor |
| sebhelyes arcot keressen, aki téged akar fölismerni, |
| nyomort és szenvedést tanuljon, aki versedre kíváncsi, |
| mert a bíró veszélyes szeretője a bűnnek |
| és a költészet a vád hivatott tanúja |
| és az igazság időzített bomba a látszatok bárpultja alatt, |
| mely szétveti a kapzsi szeszgőztől diadalittas farsangját. |
|
| Nem és nem. Nem az angyalok nyelvéről van itt szó, |
| nem a perspektíva törvényeinek újszerű alkalmazásáról, |
| hanem arról, hogy a történelem szörnyszülött bikája fölüget a lépcsőn |
| és bedugja büdös pofáját az ember lakásába |
| és feldöntve a bútorokat föl-alá rohangál benne; |
| arról, hogy a klasszikus ihlet ismeretlen helyre távozott |
| és bezárta a poétika szédületes kalapszalonját; |
| arról, hogy a tagadás múzsája éhesen és szakállasan és növekvő dühvel |
| követeli a föld válságos reményét, |
| hogy füvön és kenyéren köszörült sarlójával |
| learassa a vers a sarjadó halált! |
|
|