| P. O., festő és asztrológus |
| a Darlingban megvizsgálta a tenyerem: |
| „Elmélyült impresszionizmust fogsz csinálni, |
| a valóságfölötti nem a te területed.” |
| Ekkor lobbant egy villám át a cigarettafüstön, |
| a szögesdrót, ahogy tombolt és tündökölt |
| abban a mozdulatlan, békés júliusban, |
| mely trágyaszagot terelt Pestlőrinc felé, |
| ahol háromszázadmagával az apámat |
| a maga romlatlan, falusi örömére |
| hajtotta a keret egy fa körül. |
| Leült és bemutatkozott: „Özvegy Ez és Ez. |
| Kapuk és Kerítések;” P. O. kissé megütődve |
| bámult rá. „Bocsánat…” – kelt föl az ipari valóság |
| sértődött szelleme – „ha zavarok…” –, |
| és az emberhússzagú füstben |
| zizegve elszállt mint az ifjúság |
| és a többi múló impresszió. |
|
|
| ez minden, amit költeni tudok. |
|
| Csakhogy költeni én a pincében tanultam, |
| ahol penészes kabátban, a tüzifa között |
| vártuk a következő légitámadást. |
|
| Versemből tehát kínosan hiányzik |
| a penészes kabát, a tüzifa, a pince, |
| holott szabadság, szerelem épp tőlük az, ami. |
|
| Eszme és légitámadás – ha néha összejön, |
| bámulnak a lakók, hogy rá-rágyújtva sétálsz |
| két ablak közt az üres levegőben. |
|
|
|