Egy királyfi borotválkozik
| Megeshet és gyakorta úgy esik, |
| hogy kedvünk, tűnő alkalmak barátja, |
| elkendőzi való ábrázatát, |
| s hol még előbb szándék és szorgalom |
| sürgették múlani a renyhe órát, |
| oly egy szegény ki volt, a képzelet |
| arany nyarat bő kézzel tékozol |
| és fürge percek harmatos csapásin |
| mohó kopóként űzve a csömört |
| felhőbe vonja jókedvünk delét. |
| Kevély örömnek ez szoros verem |
| s szorongni százszorosan az, mivel |
| „szorost” gondolni könnyű, tűrni terhes, |
| ha enyhülést is kínál, hogy bajunk |
| köz-nehézség és így kiállható. |
| Csak lenne orrunk bűzüket szagolni, |
| ó hogy rühellenénk csapongani |
| e fenséges disznóólak körül! |
| Ó hogy magasra szökne csillagunk, |
| ez oly való, mint hogy a földre szédül, |
| hol rögök közt tenyész a szóvirág, |
| a kertész nyelv parázna veteménye, |
| a legbujább a giz-gazok közül, |
| mely kéjre bírva érintetlen eszmét |
| erőszakot tesz költészet nevén. |
| Elnézni azt, hogy rímel e rima, |
| oly tett, mitől a tekintet pirul; |
| tűrni a szégyent szótalan viszont |
| istent kíván, nem embernek való. |
| Eként az ágasnyelvű színlelés |
| élő hurokként percünk fojtogatva |
| rosszakra költ, elköltve azt, amit |
| fel kéne költeni, a szenvedélyt, |
| az unalom tojását költi ki; |
| a szó-bűvész pedig, bár célja fennkölt: |
| sugárral édesítni a panaszt, |
| hamis kocsmárosként híg szóbeszéddel |
| vizezi szenvedésünk óborát. |
| E betegség méltóságunk csikarja, |
| viseljünk bár a szánkon ragtapaszt, |
| a locska hév királyt is megszalaszt. |
| De arcunk síma, el most reggelizni! |
|
„Nevezett úr rossz idegműködésének áldozata. Sajnálatos, de ez tény. Másképp
kitűnne pólómeccseken mint fürgébb trónutódok, de így, mivel hasából egy kergült idegcsomó
hibás parancsot továbbít szívéhez, fensége merő szédülés. Recsegő bútorokban szellemet gyanít.
Ha egy vízcsap csöpög, az arca megfeszül, »királyi vér« kiáltja, és »rútul kiontatol«, és eközben
szemében oly káprázat lobog, hogy látni siralom. De fondor irígység táplálja gyászát. Anyját, e
hervadásnak indult, élveteg királynét, úgy bámulja, mint sanda szerzetes a kurvát. Ez jóra nem
vezet. Az államgépezet markáns egyéniségre vágyik, jó tv-arcra és helyes beszédre. Nevezett úr
hóbortja ótvar nemzetünk ábrázatán. Ezért szemünkben ő megbízhatatlan, olyan kór, melyet
honunk húsából kivágni hív a kötelesség. S hogy nem késtünk lehallgatni beszélgetéseit, ez
szóljon hűségünk felől. Tanácsunk: autóbaleset, mely után pár napig klasszikus zenét sugároz a
rádió. Nagy M-mel: Méltóságaitok híve. Pecsét, két másolat; Polonius.” |
|